Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

1,3 százalékos infláció - csaknem 40 éve a legalacsonyabb

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Augusztusban a vártnál alacsonyabb, 1,3 százalékos volt az éves infláció. Ez közel 40 éve a legalacsonyabb érték, ennél alacsonyabb inflációt utoljára 1974 júniusában mértek, akkor 1,2 százalék volt a fogyasztói árindex.

A fogyasztói árak az előző hónaphoz képest átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek augusztusban - közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Elemzők az előző hónappal megegyező fogyasztói árakat, éves összevetésben pedig 1,65 százalékos drágulást vártak.

Augusztusban ötödik hónapja volt 2 százalékosnál alacsonyabb a fogyasztói árak éves növekedési üteme.

A háztartási energia, a víz-, csatorna- és szemétszállítási díjak, valamint a tartós fogyasztási cikkek és ruházkodási termékek árának csökkenésével magyarázta az alacsony inflációt jelentésében a KSH.

A KSH szerdán kiadott jelentése szerint az Európai Unió módszertana szerint számított harmonizált fogyasztóiár-index évi 1,6 százalék volt augusztusban a júliusi 1,7 százalék után. A szezonálisan kiigazított maginfláció 3 százalékra emelkedett a júliusi 2,8 százalékról, míg havi összevetésben 0,3 százalékot tett ki a júliusi 0,2 százalék után. A nyugdíjas fogyasztóiár-index 1,1 százalékra csökkent a júliusi 1,5 százalékról.

Júliushoz mérten az élelmiszerek ára 1,0 százalékkal csökkent, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek - burgonya, friss zöldség, gyümölcs - 10,1 százalékos árcsökkenésének következménye. Szintén mérséklődött az étolaj ára 2,3 százalékkal, a liszté 2,0 százalékkal, a cukoré 1,4 százalékkal és a száraztészta ára 1,1 százalékkal. Drágult a tej, 2,5 százalékkal, a sajt pedig 1,9 százalékkal, valamint a sertéshús ára átlagosan 1,4 százalékkal volt magasabb augusztusban, mint az előző hónapban.

A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, átlagosan 0,9 százalékkal. Az egyéb cikkek ára 0,3 százalékkal lett magasabb, ide tartoznak: lakás-, háztartás- és testápolási cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek. Ezen belül a járműüzemanyagokért 1,0 százalékkal kellett többet fizetni. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért átlagosan 2,1 százalékkal kellett kevesebb fizetni.

Szintén árcsökkenés volt megfigyelhető a tartós fogyasztási cikkek és a szolgáltatások esetében, előbbiek ára 0,4, utóbbiaké 0,3 százalékkal csökkent. Ez utóbbin belül a víz- és csatornadíjak átlagosan 8,9 százalékkal csökkentek, a szemétszállítás csoportjában 7,7 százalékos árcsökkenés volt megfigyelhető.

Tavaly augusztushoz viszonyítva az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 2,7 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen nőtt a sajt ára, 10,0 százalékkal, az idényáras élelmiszereké 7,8 százalékkal, a sertéshúsé 6,4 százalékkal és a liszté 5,8 százalékkal. A burgonya 67,4 százalékkal drágább, mint tavaly augusztusban volt, a gyümölcsök 4,1 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel ezelőtt.

Csökkent az ára egyebek közt a tojásnak, 12,0 százalékkal, és a cukornak 8,2 százalékkal. Az átlagosnál nagyobb mértékben, 9,1 százalékkal emelkedett a szeszes italok, dohányáruk ára, alapvetően a cigaretták 14,6 és a bor árának 9,7 százalékos emelkedése miatt, míg a sör és a tömény italok 3 százaléknál kisebb mértékben drágultak.

A háztartási energia ára 8,7 százalékkal csökkent, ezen belül a palackos gázért átlagosan 6,1, a vezetékes gázért, az elektromos energiáért és a távfűtésért egyaránt 10 százalékkal kellett kevesebbet fizetni a múlt év augusztusához képest.

A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti, 2,9 százalékos volt az árnövekedés, ezen belül a víz- és csatornadíjak átlagosan 9 százalékkal csökkentek, míg a helyi tömegközlekedés és a postai díjszabás 5,3, illetve 5,9 százalékkal drágult.

Az egyéb cikkek átlag alatt drágultak, 0,4 százalékkal, ezen belül a járműüzemanyagok ára 1,6 százalékkal csökkent egy év alatt. A tanszerek viszont 4,2, az újságok folyóiratok 6,7 százalékkal kerültek többe. A testápolási cikkek ára stagnált a gyógyszerárak viszont 4,0 százalékkal emelkedtek tavaly augusztushoz képest.

A ruházkodási cikkekért átlagosan 0,5, a tartós fogyasztási cikkekért 2,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, a használt autók és a televízió 10 százalékkal lett olcsóbb egy év alatt és a számítógépek és fényképező gépek ára is csaknem 8 százalékot esett.

Az EU 28 tagországában 2013. júliusban a fogyasztói árak (a harmonizált előzetes adatok szerint) átlagosan 1,7 százalékkal voltak magasabbak, mint 2012. júliusban. A legkisebb árváltozást Görögországban (-0,5 százalék) és Bulgáriában (0,0 százalék), a legnagyobbat Észtországban (3,9 százalék) és Romániában (3,4 százalék) mérték.