Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Varga a devizahitelekről: "További megoldásokat kell kidolgozni"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Varga Mihály bízik benne, hogy lesznek még az idén a devizahiteles ügyfeleket segítő kezdeményezések, a nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán azt is jelezte, hogy a következő hat hónapban további javaslatokat dolgoznak ki. Leszögezte: nincs olyan megoldás, amelyik minden devizahitelesnek jó, de arra kell törekedni, hogy az ügyfelek minél nagyobb körét elérjék.

A devizahitel, mint pénzügyi konstrukció kivezetésének idejét firtató kérdésre a miniszter azt válaszolta: bízik abban, hogy 2014 már ennek az éve lesz, amikor több lakáscélú devizahitelt nem folyósítanak Magyarországon.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés kedden elfogadta az árfolyamgát kiszélesítéséről szóló törvényjavaslatot, ami áprilisig tartó hat hónapos kilakoltatási moratóriumot is magában foglal. "A következő hat hónapot kell kihasználnunk arra, hogy további megoldásokat dolgozzunk ki" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mikor várható az átfogó rendezést lehetővé tevő mentőcsomag, azt felelte: a 780 ezer devizahiteles ügyfél száma mára 520 ezerre csökkent, a hitelesek kétharmadán már segítettek az eddig bevezetett intézkedésekkel, a végtörlesztéssel, az árfolyamgáttal vagy a Nemzeti Eszközkezelő (NET) létrehozásával. Hozzátette: soha nem tudnak olyan megoldást találni ami minden devizahitelesnek jó legyen, de arra kell törekedni, hogy az ügyfelek minél nagyobb körét tudják elérni.

Az árfolyamgát kiszélesítéséről szóló keddi döntéssel olyan ügyfelek számára is lehetővé teszik a kedvezmények és támogatások igénybevételét, akik eddig ezt nem tudták megtenni - mondta. A nemzetgazdasági miniszter véleménye szerint a munkát ugyanakkor folytatni kell.

Arról is beszélt, hogy konzultációs fórumot indítottak a devizahitelek jogi hátterének pontosítására, mivel számos, egymásnak ellentmondó bírósági döntés született. Hangsúlyozta: arra törekszenek, hogy sikerüljön akár a bankszövetség javaslatáról, akár az igazságszolgáltatásban résztvevő szereplőkkel együtt olyan megoldást találni, amelyet az ügyfelek döntő többsége el tud fogadni.

Varga Mihály közölte: a kormány arra vár, hogy a Kúria olyan jogegységi döntést hozzon, amelynek alapján a parlament és a törvényhozás érdemi lépéseket tud tenni. "A szakmai háttér ehhez rendelkezésre áll, gazdasági döntéseket nagyon gyorsan meg tudnánk hozni, de jogi megalapozottság nélkül nagyon veszélyes terepre tévednénk" - fogalmazott a tárcavezető. A jogegységi határozat idejére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy a független igazságszolgáltatási intézmények minden más intézménytől függetlenül hozzák meg a döntéseiket.

A nemzetgazdasági miniszter bízik abban, hogy a bíróságok is látják, hogy hosszú távon nem tarthatóak fenn a devizahitel-szerződésekkel kapcsolatban született egymásnak ellentmondó ítéletek. A példaként a pécsi és a debreceni ítélőtábla egymással ellentétes döntéseit említette.