Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Enyhén csökkent a BUX-index

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,75 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 18 855,20 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest: míg az OTP-nek és a Richternek csökkent az árfolyama, addig a Mol és a Magyar Telekom enyhén erősödött.

Eseménytelen napot zárt a BÉT, szemmel látható mozgás csak a Richter-részvények piacán volt - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette: miközben a magyar piac "lefelé csorgott", az európai piacokon fél és egy százalék közötti pluszok voltak.

Az alacsony, 5 milliárd forintot alig meghaladó forgalomból is a Richter adta a legnagyobb részt, 1,95 milliárd forintot, nagyjából ugyanennyi, 1,9 milliárd forint volt a hagyományosan a legnagyobb forgalmú OTP részesedése is - fejtette ki.

A kereskedő szerint nincs nagy jelentősége a Richter gyengülésének, hiszen a papír az elmúlt időszakban sokat erősödött arra a várakozásra, hogy bekerül az MSCI-indexbe. Úgy vélte, hogy a gyógyszeripari részvény árfolyama így is magas, egy-egy napi nyereségrealizálás szokványosnak tekinthető.

A Mol 60 forinttal, 0,41 százalékkal 14 550 forintra erősödött, 702,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 9 forinttal, 0,20 százalékkal 4490 forintra csökkent, forgalmuk 1,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,36 százalékkal 279 forintra nőtt, forgalma 300,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 1,12 százalékkal 4400 forintra esett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 25,5 millió forintos forgalom mellett 85 forinttal, 0,30 százalékkal 27 855 forintra gyengült.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1229,05 ponton zárt hétfőn, ez 7,33 pontos, 0,60 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.