Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

EU-Kína csúcstalálkozó - Az unió első önálló befektetésvédelmi megállapodása?

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Európai Unió befektetési megállapodás előkészítését kezdi meg Kínával a csütörtöki pekingi EU-Kína csúcstalálkozó alkalmával - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője és az EU pekingi képviseletének szerdai közleménye.

Az Európai Bizottság korábban már felhatalmazást kért a tagállamoktól arra, hogy kezdeményezze a befektetési megállapodást, amivel a felek célja a Kínában lévő európai, illetve az Európában lévő kínai befektetések védelme. Az egyezmény, amely az unió első önálló befektetésvédelmi megállapodása lehet, segítené a kínai piachoz jutást és javítaná az európai cégek jogbiztonságát a világ második gazdaságában - erről Markus Ederer, az EU diplomáciai képviseletének vezetője beszélt a csúcstalálkozót megelőzően.

A kínai főváros vendége az EU vezérkara, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke és Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Caherine Ashton az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, több EU-biztossal együtt.

Ez lesz az első olyan csúcs, amelyen az EU vezetői az idén tavasszal megválasztott új kínai vezetőkkel tárgyalnak. Az unió képviselete úgy véli, a találkozó jó alapot teremthet a következő tízéves együttműködéséhez.

A csúcs kiemelten foglalkozik a zöld gazdaság növekedési lehetőségeivel, az urbanizáció okozta kihívásokkal. A kereskedelmi, fejlesztési, mezőgazdasági, környezetvédelmi és az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdések mellett emberjogi témák, a jó kormányzás modellje és a jogállami működés keretei is szóba fognak kerülni. A vezetők véleményt cserélnek a belügyi helyzetről, a nemzetközi együttműködésről és térségbeli ügyekről.

Van Rompuy elutazása előtt tett nyilatkozatában úgy vélte, a csúcs jó lehetőség arra, hogy az EU-Kína stratégiai partnerséget új szintre emeljék, s kifejezte, tökéletesíteni kell azt a módot, ahogyan az EU és Kína együttesen fellép a legégetőbb globális kihívások és a fenyegetések ellen. Elmondta, a kölcsönösen előnyös növekedés elősegítésével a globális növekedést is elő kell mozdítaniuk.

Barroso meggyőződését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az EU és Kína egyaránt meghatározó tényezők maradnak a másik fejlődése szempontjából. Emlékeztetett arra, hogy az EU Kína legnagyobb kereskedelmi partnere, tavaly a kétoldalú fogalom megközelítette az ötszáz milliárd eurót.

A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője a csúcshoz kapcsolódó tájékoztatóján közölte: Peking készen áll a befektetési megállapodásról folytatandó egyeztetésre. Arról számolt be, hogy a kínai statisztikák szerint az idei év első tíz hónapjában a kétoldalú kereskedelem 0,5 százalékos növekedést mutatott; az uniós befektetések ugyanebben az időszakban 23 százalékkal bővültek.

Sen Tan-jang szerint a kereskedelem bővülésével elkerülhetetlenek lesznek a további viták, de úgy vélte, azokat tárgyalásokkal meg fogják tudni oldani, s jó példaként említette az elhúzódó napelemvita rendezésének módját.