Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

410 milliót spórolt az olcsóbb üzemanyaggal a MÁV

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
410 millió forint megtakarítást eredményezett az üzemanyag árának csökkenése a MÁV-nál 2014-ben - mondta a MÁV csoport szóvivője. Lőcsei Virág hozzátette: a tarifák csökkentése nem a vállalat, hanem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hatáskörébe tartozik.

A tarifák, illetve a kedvezmények megállapítása nem a vasúttársaság hatásköre, ezt a minisztérium teheti meg - mondta az InfoRádiónak Lőcsei Virág, a MÁV csoport szóvivője.

"Azért arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy jó néhány éve már nem volt tarifaemelés, akkor sem, amikor folyamatosan, meredeken emelkedtek az üzemanyagárak. Sőt, néhány regionális vonalon még tarifacsökkentést is tapasztalhattak az utasok" - tette hozzá.

Szavai szerint 2014-ben az előzetes számítások alapján körülbelül 410 millió forint megtakarítást eredményezett az üzemanyagár csökkenése. "Ennek körülbelül 70-75 százaléka az, ami realizálódott is a MÁV Startnál a személyszállításban, hiszen amikor a MÁV Start mint szolgáltató jelenik meg, tehát például egy teherfuvarozó céggel áll kapcsolatban, akkor a vontatást megrendelő magántársaságnál realizálódik ez a kisebb költség."

Hozzátette: "a megtakarított összeget szolgáltatásfejlesztésre fordítjuk, hiszen számunkra az a legfontosabb, hogy minél magasabb színvonalú szolgáltatást biztosítsunk az utasainknak."

Hanganyag: Kaputa Júlia