Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Még októberben kidolgozzák az új gyorsforgalmi útkategória feltételeit

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Október végéig elkészülnek az új gyorsforgalmi útkategória bevezetésének jogszabályi és műszaki szabályozási feltételei, a javaslatot a kormány az októberi első ülésén megtárgyalta és elfogadta - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán.

A fejlesztési tárca a következő hetekben áttekinti a tervezett közúti beruházásokat abból a szempontból, hogy melyek épülhetnek meg gyorsútként, és hol van szükség magasabb színvonalú útkapcsolatra. Ezután megkezdik a kiválasztott fejlesztések előkészítését. Az NFM az idei év évéig elvégzi a már meglévő főutak vagy autóutak esetleg indokolttá váló átsorolását is - közölték.

A gyorsutak a magasabb kategóriájú utakénál rövidebb kivitelezési idővel és jelentősen olcsóbban épülhetnek meg. A keretszabályok kiemelten veszik figyelembe a közlekedésbiztonsági szempontokat - jelezte a minisztérium.

Közölték azt is, hogy a kormány azzal a feltétellel hagyta jóvá az új útkategória bevezetését, hogy a gyorsutak tervezése és kivitelezése során minden esetben lehetőséget kell biztosítani az új szakaszok későbbi autópályává vagy autóúttá bővítésére.

A készülő szabályozás megengedi ugyan a felüljárók elhagyását, a szintbeni kereszteződések azonban nem feltétlen velejárói az új úttípusnak. A megoldást kizárólag ott alkalmazzák, ahol erre a kisebb forgalom lehetőséget ad. Két szintbeni kereszteződés között legalább 15 kilométeres távolságot kell hagyni, a vadvédő kerítések mindenütt megépülnek majd - ismertették.

A közlemény emlékeztet, hogy a kormány elsődleges infrastrukturális célkitűzései közé tartozik a Modern Városok Programban érintett települések bekapcsolása a gyorsforgalmi úthálózatba, az országhatárokig még hiányzó szakaszok kiépítése, és egyéb kiemelt közúti fejlesztések megvalósítása. A hazai és európai uniós források hatékony és ésszerű felhasználása érdekében az NFM a gyorsforgalmi utak egy új, a főút és az autóút közötti típusának bevezetését kezdeményezte.

A tárca hangsúlyozta, a kétszer kétsávos, fizikai elválasztással épülő gyorsutak forgalombiztonsági szempontból is komoly előrelépést jelentenek az országos hálózatba csak kétszer egysávos, rossz állapotú, balesetveszélyes főutakkal bekötött térségek számára.