Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az utóbbi 15 évben először veszteséget jelentett a Volkswagen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az utóbbi 15 évben először veszteséget jelentett a Volkswagen (VW) német autógyártó csoport szerdán kiadott gyorsjelentésében, de árfolyama így is több mint 3 százalékkal ugrott meg a frankfurti tőzsdén az elemzői várakozásoknál jobb adatoknak köszönhetően.

A wolfsburgi székhelyű Volkswagen AG közölte, hogy a szeptemberben végződött három hónapban adó- és kamatfizetés előtti (EBIT) eredménye mínusz 3,47 milliárd euró lett, szemben a 3,48 milliárd eurós elemzői várakozásokkal. A vállalat nettó vesztesége 1,73 milliárd euróra rúg.

A háttérben az áll, hogy a Volkswagen 6,7 milliárd eurót különített el harmadik negyedéves eredményének terhére a szeptemberben kirobbant károsanyag-kibocsátási botránnyal kapcsolatos költségek fedezésére.

A VW profitfigyelmeztetést adott ki, mondván, hogy az ügy miatt üzemi eredménye jóval kisebb lesz a tavalyi 12,7 milliárd eurós rekordnyereségnél. Ugyanakkor fenntartotta azt az előrejelzését, hogy idén éves összevetésben 4 százalékkal növekedhet árbevétele.

A dízelbotránynak még nem nagyon volt hatása a német autógyártó csoport működésére a harmadik negyedévben. A konszern mintegy 2,4 millió járművet értékesített a szeptember 30-án végződött három hónapban. Bevételei - a kínai vegyesvállalatok nélkül számítva - 5,3 százalékkal 51,5 milliárd euróra emelkedtek, köszönhetően az erős nyugat-európai eladási adatoknak. Elemzők ennél jóval kisebb összegre, 50,7 milliárd euróra számítottak.

A rendszeres tevékenységből származó nyereség, amely nem tartalmazza a kínai adatokat és a botránnyal összefüggő tartalékolás pénzügyi vonzatait, 0,7 százalékkal 3,2 milliárd euróra csökkent.

A Volkswagen nettó likviditása szeptember végére 27,8 milliárd euróra emelkedett, szemben a december végi 17,6 milliárd euróval.

A frankfurti tőzsdén fél tizenkettő körül 3,02 százalékos pluszban, 108,325 eurón állt a Volkswagen árfolyama. A 105,15 eurós keddi zárás után szerdán 102,725 és 109,825 euró között mozgott a legnagyobb európai autógyártó csoport részvényeinek árfolyama.

A Volkswagen 78 éves történetének legsúlyosabb üzleti válságával küzd, miután szeptemberben beismerte, hogy olyan szoftvert telepített bizonyos dízelüzemű járműveibe, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírások. A botrány 11 millió autót érinthet, az üggyel kapcsolatos költségek pedig akár a 30 milliárd eurót is elérhetik majd.