Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Főként intézményi befektetők vásárolták az OTP-részvényeket

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Mintegy 75 milliárd forintért értékesítette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az állami tulajdonban lévő több mint 14 millió darab OTP részvényt. Nagy Viktor, a Portfolio vezető elemzője szerint elsősorban intézményi befektetők vásároltak a bankpapírból.

Az aukció lezárult, és azt tudjuk, hogy a 14 millió részvény - ami az OTP részvényeinek közel 5 százaléka - 5322 forintos átlagáron kelt el. A teljes csomagot sikerült értékesíteni. A részvények összértéke most, ami az akció keretében eladásra került, 75 milliárd forint. Az ebből származó bevételeket a beruházási alapba teszi az állam, és ezt az összeget a közvagyon gyarapítására, beruházásokra és fejlesztésekre fordítják majd - összegezte Nagy Viktor.

Az előzetesen kalkulált 80 milliárd forintos ár az 5670 forintos szerdai záró árfolyammal számoltuk. Azt viszont figyelembe kell venni, hogy ekkora mennyiséget gyakorlatilag lehetetlen piacon értékesíteni, tehát ilyen szempontból nem is érdemes a piaci árfolyamot figyelembe venni. Az átlag árfolyam az aukción 5322 forint lett, ezzel kalkulálva adódik a 75 milliárd forint - ismertette a portfolio vezető elemzője.

Tehát a befektetők logikusan diszkonttal voltak csak hajlandók megvásárolni ekkora mennyiséget, mert egyébként ha OTP-részvényeket szerettek volna vásárolni, nyilván azt a piacon is megtehették volna. Azt viszont, hogy ekkora mennyiséget felszívjon a piac, csak a piaci árfolyamnál alacsonyabb árfolyamon volt lehetséges értékesíteni - magyarázta.

Elsősorban a nagy intézményi befektetők vásároltak az aukción, de egyébként úgy tudjuk, hogy a kisbefektetőknek is volt lehetőségük arra, hogy hozzájussanak OTP-részvényekhez - közölte Nagy Viktor.

Azt látjuk, hogy az aukciós átlagár, vagyis az 5322 forint környékére esett az árfolyam, míg a nyitást követően 5380 forinton álltak a jegyzések, vagyis közel 5 százalékos mínuszban. Azóta egyébként már valamelyest mérséklődött az árfolyam - tette hozzá a vezető elemző.

Hanganyag: Kaputa Júlia