Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csaba László: ha bizonytalan a jövő, nem fognak befektetni

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A kiszámíthatóbb szabályozási környezet megteremtése mellett köztehercsökkentési programot, deregulációs programot és jobb nemzetközi kommunikációt sürgetett Csaba László közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. Az egyetemi tanár szerint három területre kellene sokkal többet fordítani: a bevándorlásra és ezzel kapcsolatban a társadalmi integrációra, a környezetvédelemre, valamint az oktatás-kutatás versenyképességére.

Számos lépéssel lehetne javítani a magyar gazdaság versenyképességét a következő időszakban - mondta Csaba László.

"Az nem igaz, hogy mindegy, egy országban mennyit adóznak. Ha valakinek volt már bt-je, és bármilyen gazdasági számítást csinál, tudja, hogy nagyon nem mindegy. Nagy tere lenne egy jelentős kiadáscsökkentéssel megalapozott köztehercsökkentésnek. Az átlátható kormányzat, a csökkenő közterhek, a kiegyensúlyozott költségvetés és a külfölddel való viszony konszolidálása együttesen hozhatnának lendületet a magyar gazdaságba" - fogalmazott a közgazdász.

Arról is beszélt, hogy fontos kikerülni a hitelminősítőknél a bóvli kategóriából, ezt a Magyarországról megjelenő kedvezőtlen cikkek is akadályozzák. Hozzátette ugyanakkor, hogy a politikai stabilitás nagy előnyt jelent.

"Az, hogy a kormányzatnak az elfogadottsága a közvélemény-kutatások szerint megnőtt az elmúlt hónapokban - a menekültválság kezelésétől nem függetlenül -, önálló tényezővé vált. Nagyon kevés olyan tényező van, amelyik stabilnak mondható" - fogalmazott Csaba László.

A közgazdász emlékeztetett, hogy a befektetők bizalmát a szabályozási környezet továbbra sem segíti.

Mint elmondta: bármi is az oka, kiszámíthatatlan szabályozási környezetet hoznak létre. Ha az alacsony szintű beruházási tevékenységnek az oka az, hogy a jövőt nem látják, nem bíznak a holnapban, akkor hiába van olcsó forrás, nem fognak befektetni.

Megjegyezte, hogy a strukturális reformok változatlanul hiányoznak, a szakpolitikai intézkedések nem látszanak.

A nemzetközi helyzettel kapcsolatban Csaba László elmondta: az Európai Unió polgárai azt várják a közösség vezetőitől, hogy a környezetvédelem mellett több forrás jusson a bevándorlásra és a társadalmi integrációra, továbbá az oktatás-kutatásra.

Három területre kellene sokkal többet fordítani: a bevándorlásra és ezzel kapcsolatban a társadalmi integrációra. A második a környezetvédelem, a harmadik pedig az előző kettő összefüggésében az oktatás-kutatás versenyképessége. Ezeknek a megoldása nélkül nem lehet ésszerűen, biztonságosan gazdálkodni - fogalmazott.

Ha valakit elárasztanak a képzetlen menekültek, akkor akármilyen alacsony is az adókulcs, nem fog tudni gazdálkodni a biztonság hiánya miatt. Ha olyan lépésekre kerül sor, mint ami most már Svédországban is történik - hogy rágyújtják a menekültekre a házat - akármilyen az adórendszer, ez a dolog nem fog működni. Az nem baj, ha az unió az olyan közhasznú javak szavatolásával, mint amilyen a közös jogbiztonság, nagyobb mértékben foglalkozik - véli a közgazdász.

Csaba László arról is beszélt, hogy a közös költségvetés mely fejezeteiből lehet elvonni forrásokat a jelenlegi nehézségek kezelésére.

"A mezőgazdaság, a területfejlesztés támogatása az egyik, a másik pedig a nagy projektek ügye, amiből ki lehetne venni. Így azokra a dolgokra, amikre most közvetlenül kell költeni, fogja futni" - fogalmazott.

A közgazdász a nemzetközi gazdasági helyzetről azt mondta, hogy bár a pénzügyi helyzet, a tőzsdei mutatók stabilak, de vannak jelek, amelyek fokozzák a bizonytalanságot.

"Nagy bizonytalanságokat látok a nemzetközi pénzügyi rendszerben. A tőzsdei mutatók nagyon jók, a legtöbb vezető részvény jól áll, de eközben a rendszer tele van feszültséggel - erről mindenki tud. A küszöbön álló amerikai kamatemelésnek és a kínai gazdaság lelassulásának rendkívül nagy befolyása lehet a világgazdaságra."

Csaba László hozzátette: a világ vezető országainak mielőbb jelentős megtakarításokat kell felmutatniuk, hogy a fejlődés hosszú távon érezhető legyen.

Hanganyag: Hlavay Richárd, Farkas Dávid, Szabó Gergõ