Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A hűséget is kötelesek ezentúl díjazni a biztosítók

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A jövőben nem csak az új, hanem a meglévő ügyfelek kötelező felelősségbiztosítás díjait is csökkentenie kell a biztosítóknak, ha a korábbinál kedvezőbb tarifákat hirdetnek - olvasható egy, a parlamenthez benyújtott törvényjavaslatban. A javaslat gyakorlatilag azt mondja ki, hogy a régi ügyfeleket nem érheti hátrány - mondta az InfoRádiónak a javaslatot benyújtó fideszes képviselő, Balla György.

Õszintén felháborító az a tény, hogy eddig ha valaki felmondta a szerződését, és ugyanarra a gépjárművére ugyanannál a biztosítónál újrakötötte azt, akkor egy lényegesen kedvezőbb árat kapott. Szerintem azokat az ügyfeleket kellene megbecsülni, azokat kellene elismerni, akik hűségesek, akik elfogadnak egy szolgáltatást - véli a képviselő.

Egyes biztosítótársaságok a kötelező felelősségbiztosítás kapcsán - véleményem szerint - egy végtelenül tisztességtelen magatartást tanúsítottak: a régi, hűséges ügyfeleiket károsították meg azért, hogy piachoz jussanak. Ez a magatartás kifejezetten ellentétes minden jóérzéssel, minden normális magatartással - fogalmazott.

A törvényjavaslat gyakorlatilag azt mondja ki, hogy a régi ügyfeleket nem érheti hátrány: legalább ugyanolyan áron, vagy kedvezőbb áron kell kapniuk a kötelező felelősségbiztosítást, mint azoknak, akik újonnan teszik meg ezt - emelte ki Balla György.

Mint elmondta: ha a parlament elfogadja a javaslatot, az elfogadás után 60 nap múlva lép életbe. Erre azért van szükség, mert a biztosításoknál van egy átfutási idő, amíg ki kell értesíteni az ügyfelet, ha lejár a szerződése. Hogy kellő időben meg tudják tenni ezt a biztosítótársaságok, ezért kell hatvan napos határidőt adni.

Hozzátette: ezért ez értelemszerűen kötelező érvénnyel még nem tud megjelenni a december 31-ei fordulónapos szerződéseknél. Nagyon bízom benne, hogy a biztosítók látják, hogy a javaslatot benyújtottuk - meg merem kockáztatni, hogy jó eséllyel el is fogadják - ezért nagyon remélem, hogy már az idei szerződéskötéseket is ennek megfelelően fogják megkötni. Az egészen biztos, hogy egy év alatt gyakorlatilag nem lesz olyan biztosítás, amire nem vonatkozik - tette hozzá a fideszes parlamenti képviselő.

Azt gondolom, hogy teljes egészében minden morállal és józan ésszel szembement az, amit jó néhány biztosítótársaság tett ebben az ügyben. Egész egyszerűen becsapták azokat az ügyfeleiket, akik azt gondolták, hogy meg fogják őket becsülni - hangsúlyozta.

Azt gondolom, hogy ha ez a javaslat átmegy a parlamenten, a törvényt kihirdetik, megismerkedik vele mindenki, akkor kellő iránymutatást fog adni az egyéb szolgáltatóknak is, hogy ezt a gyakorlatot szüntessék be. Ha nem, akkor ismét a törvényhozásé lesz a szerep, és ismét nekünk kell olyan törvényeket hozni, amelyek az ilyen fajta tisztességtelen eljárást kizárják - mondta a javaslatot benyújtó képviselő.

Hanganyag: Kaputa Júlia