Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A vezetők közel felét elbocsátották a vidékfejlesztési hivatalnál

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) korábbi vezetőinek 40-45 százalékától vált meg a szervezet annak érdekében, hogy megelőzzék a korábbi időszakban tapasztalt visszaéléseket - erről Gyuricza Csaba, a hivatal elnöke beszélt a Magyar Időknek adott, szombaton megjelent interjújában.

Leszögezte, a hivatalnál dolgozó 1800 munkatárs tisztességesen végzi a dolgát. "Nagyon sok ember nagyon sok pénzzel dolgozik a szervezetben, és tudjuk, hogy ahol sok pénz és sok ember fordul meg, ott a korrupció is felüti a fejét" - fogalmazott, hozzátéve, hogy vezetőként feladata ennek megakadályozása.

Elmondta, a személycserék mellett számos féket iktattak a rendszerbe, hogy a visszaélésekre minél gyorsabban fény derüljön. Példaként említette, hogy így bukott ki az a mintegy 127 hamis bizonyítvány és oklevél is, amelyekkel a fiatal gazda pályázatok kapcsán próbáltak jogosulatlanul pénzt szerezni az érintettek.

Gyuricza Csaba arról is beszélt, hogy már gazdabarát működésre álltak át, és idén a közvetlen támogatások keretéből 200 milliárd forintot tudnak eljuttatni a magyar gazdálkodókhoz. Emellett az előző uniós költségvetési ciklus zárásaként további 90-100 milliárd forintot utalhatnak a kedvezményezetteknek a vidékfejlesztési programból - mondta.