Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kisebb gyengülés várható a nyugat-európai tőzsdéken

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Enyhe gyengülésre lehet számítani pénteken a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken, a befektetők várhatóan lefölözik az október óta már tíz százalékra rúgó árfolyamnyereséget.

Tőzsdei szakértők szerint a határidős indexek azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 0,3 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,1 százalékkal, a párizsi CAC-40 pedig 0,4 százalékkal csökken a nyitásban.

Az amerikai piacok ünnep miatt csütörtökön zárva voltak, így nem hatnak az európai nyitásra. Ázsiából pedig nem érkezik támogatás, a fontosabb piacokon csökkennek az indexek. A Shanghai Composite Index több mint 5 százalékos esésben volt a kereskedés utolsó harmadában. Néhány brókercég ellen felügyeleti vizsgálat indult, ami megrendítette a sanghaji tőzsdét, és tovább rontotta a hangulatot, hogy októberben 4,6 százalékkal csökkent az iparvállalatok nyeresége. A tokiói Nikkei-225 0,3 százalékos veszteséggel zárt.

Pénteken az európai fogyasztói bizalmi indexekre, az euróövezeti konjunktúra indexre és a brit GDP-adatra figyelnek a piacok.

Csütörtökön nyereséggel zártak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék. A DAX-30 1,35 százalékkal, az FTSE-100 0,88 százalékkal, a CAC-40 1,08 százalékkal emelkedett.