Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Fazekas: nő a sertéshús iránti kereslet az áfacsökkentésnek köszönhetően

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A forgalmi adatok, a vásárlói érdeklődés már visszaigazolta, hogy helyes döntés volt a sertés tőkehús áfájának csökkentése 27-ről 5 százalékra - jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden egy vecsési Coop-áruházban tartott sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor elmondta, hogy az áfacsökkentésnek köszönhetően számos termék ára ezer forint alatt van. Hangsúlyozta: a kormány ezzel is szeretné segíteni a családok megélhetését, a kereslet növelését, a hazai sertéstenyésztés ösztönzését és az áfacsalásokkal terhelt sertéshúspiac kifehérítését.

Hangsúlyozta, hogy a magyar reformok működnek, és a magyar gazdaság teljesítőképessége lehetővé teszi, hogy csökkenjenek az adók, és megjegyezte, hogy 2016. az adócsökkentések éve.

A miniszter jelezte: az áfacsökkentés országos szinten a családok élelmiszerre fordított költségeinek mintegy 25 milliárd forintos mérséklését jelenti.

A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy a kereskedelem, a termelők és a minisztérium összefogásának eredménye az, hogy kidolgozták és a megfelelő időpontban életbe léphetett az áfacsökkentés. Hozzátette: "bízom abban, hogy az árak továbbra is tartósan alacsonyak maradnak, és hogy a növekvő kereslet segít a nehéz helyzetbe került termelőkön".

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy 10-15 százalékos forgalombővülésre számít a sertéshús piacán. Arra a felvetésre, hogy késztermékek esetében várható-e a közeljövőben áfacsökkentés, a miniszter közölte: elemezni kell a hatásokat, és a tapasztalatokra alapozva lehet kidolgozni további termékek áfacsökkentését. Megjegyezte: ilyen előkészítő munkák zajlanak a Földművelésügyi Minisztériumban (FM).

Csepeli Lajos, a Coop Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke közölte, hogy a Coop teljes egészében továbbadja a sertés tőkehúst érintő áfa mérsékléséből adódó árelőnyt vásárlóinak, így az árcsökkentést minden vásárlójuk tapasztalhatja az ország közel kétezer településén, mintegy háromezer üzletben.

Január elsejével 27 százalékról 5 százalékra mérséklődött a sertés tőkehús általános forgalmi adója (áfa). Az FM december végén azt közölte, hogy az intézkedés hatására a fogyasztók várhatóan 17 százalékkal olcsóbban vásárolhatnak sertés tőkehúst. Kedvezőbb áron lesz kapható például a kicsontozott comb és lapocka, csontos és csont nélküli karaj és tarja. Ugyanakkor a belsőségekre, valamint a feldolgozott húsféleségekre - mint a kolbász, szalámi, párizsi, felvágottak - már nem terjed ki az 5 százalékos áfakulcs. Hozzátették: a kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a kiskereskedelmi szereplők érvényesítsék az áfacsökkentést a végső fogyasztói árakban.