Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Vizsgálatot rendelt el a nemzetgazdasági miniszter az OLAF-ellenőrzés kapcsán indult nyomozás ügyében

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Vizsgálatot rendelt el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter annak kiderítésére, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal miért nem tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) vezető Tállai András államtitkárt arról, hogy nyomozás indult az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálata nyomán - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.

A tárca közleménye szerint az OLAF a közbeszerzések szabályosságának ellenőrzésére adott uniós pénzek felhasználása ügyében szabálytalanságokat állapított meg, ennek alapján a NAV bűnügyi főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya nyomozást indított.

Az OLAF koordinációs irodája a NAV-on belül működik, ennek ellenére a nyomozásról - amelyről a legfőbb ügyész is tudott - az adóhivatalt vezető államtitkár nem kapott tájékoztatást - írja közleményében az NGM.

A miniszter utasította a tárca közigazgatási államtitkárát, hogy az ügyben rövid határidővel folytassa le a vizsgálatot.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, töltődjön és szépüljön itthon!

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!