Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Több mint egymillió eurós büntetést kapott az Uber France

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A párizsi döntőbíróság 1,2 millió eurós büntetést szabott ki szerdán az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber franciaországi leányvállalatára, az Uber France-ra a sofőrjeivel való kommunikáció hiányosságai miatt.

Az egyik taxis szakszervezet, a taxisok nemzeti szövetsége (UNT) nyújtott be panaszt a döntőbíróságnál azt állítva, hogy az Uber nem foglalt egyértelműen állást abban a kérdésben, hogy sofőrjei parkolhatnak-e nyilvános helyen utasra várakozva, miközben nincs megrendelésük.

A francia legfelsőbb bíróság tavaly májusban megerősítette azt a 2014 decemberében kimondott ítéletet, miszerint a közösségi személyszállító szolgáltatást nyújtó autóknak két utazás között garázsba kell vonulniuk, ha nincsen előre megrendelt fuvar, azaz nem körözhetnek utas után kutatva, az kizárólag a taxisok joga.

Az UNT a párizsi döntőbíróságon bebizonyította, hogy az Uber France és a másik alperes, a Hollandiában bejegyzett Uber BV a két ítélet között eltelt hónapokban - 2015 januárjától 2015 áprilisáig - nem tett egyértelmű ajánlásokat sofőrjeinek a körözést illetően, éppen ellenkezőleg, arra ösztönözte a sofőröket, hogy a nagyobb kereslettel bíró övezetekben várakozzanak, és vegyenek fel utasokat úgy, hogy két út között nem vonultak garázsba. A döntőbíróság ezért arra kötelezte az Uber France-ot, hogy fizessen 1,2 millió eurót az UNT-nek.

Az Uber France szóvivője a döntésre reagálva közölte, hogy folyamatosan tájékoztatják sofőrjeiket a bírósági döntés betartásának kötelezettségére. Minden e-mailben, számos SMS-ben és egyéb tájékoztatási eszköz segítségével folyton emlékeztetik az Uber-szolgáltatásokat nyújtó sofőröket a garázsba vonulásra vonatkozó szabályra.

Franciaországban szerdán már második napja demonstráltak a taxisofőrök az új típusú és jellemzően olcsóbb fuvarmegosztó szolgáltatások ellen, noha Manuel Valls miniszterelnök előző nap fogadta küldöttségüket és közvetítőt nevezett ki a viták rendezésére. A párizsi körgyűrűn, a két repülőtérhez vezető utakon, valamint a pénzügyminisztériumnál tartottak forgalomlassító megmozdulásokat.

A közösségi személyszállító szolgáltatást nyújtó cégek közül az amerikai központú Uber a legismertebb szerte a világban, de nem az egyetlen.

Franciaországban tavaly ősszel betiltották az Uber mobiltelefonos alkalmazásai közül az UberPopot, amely a legolcsóbb utazási lehetőségeket kínálja fel a leendő ügyfélnek.

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, töltődjön és szépüljön itthon!