Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Több autópályamatrica fogy, mint egy éve

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Éves és megyei útdíj-matricából fogyott a legtöbb az év első hónapjában - mondta a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője, aki azt is elmondta, az autósoknak csak 2-3 százaléka kockáztatja meg azt, hogy matrica nélkül hajt fel a fizetős utakra.

"A januári értékesítési tapasztalatok alátámasztják a tavaly bevezetett e-matricák sikerét. Januárban az összes matricatípusból összességében közel másfél millió matricát értékesítettünk, amiből közel 650 ezer volt a megyei matrica" - közölte Kibédi-Varga Lajos.

"A tavalyi egész éves megyei értékesítés közel felét már januárban megvásárolták az autósok. Az összes matricatípus értékesítését tekintve 3,2 százalékkal, a bevételeket tekintve pedig 6,6 százalékkal haladtuk meg a tavalyi év hasonló időszakát" - tette hozzá.

A vásárlási szokásokkal kapcsolatban a szóvivő elmondta: év elején az autósok azokat a jogosultságokat váltják meg, amelyek a vásárlás időpontjától a következő év január 31-éig érvényesek.

"A legtöbb ilyenkor az éves és a megyei matricából fogy, de természetesen egész évben nagyon sok fogy a heti (tíz napos) matricából, hiszen például a külföldiek, a tranzitforgalom számára ez a legkedvezőbb matricatípus" - fejtette ki.

"A tavalyi év hasonló időszakával összehasonlítva elmondható, hogy kis értékben több éves országos jogosultságot értékesítettünk, mint 2015 januárjában. A havi matricákból egyelőre kicsit kevesebb fogyott, a heti matricaértékesítés közel azonos, mint tavaly januárban, és a megyei matricából is egy kicsit több fogyott, mint egy éve ilyenkor" - közölte a szóvivő.

Hozzátette: tavaly volt egy jelentős fejlesztés az ellenőrzési rendszerben. Elmondható, hogy az ellenőrzési rendszerek integrációja következtében még hatékonyabb, még jobb lefedettséggel működik az ellenőrzés. Ezt segíti az országszerte összesen 110 ponton megtalálható fix ellenőrzőkapu, valamint az 50 mobil adatgyűjtő autó hálózata, amelyek a nap 24 órájában, három műszakban egész évben végzik a feladatukat, és több mint 500 lehetséges mérőhelyen tudnak ellenőrizni.

"Tehát elmondható, hogy szinte lehetetlen kikerülni az e-matricás rendszerben az ellenőrzést. Nem változott számottevően a bliccelők, a jogosulatlan úthasználók aránya, jelenleg 2 és 3 százalék" - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője.

Hanganyag: Sipos Ildikó