Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

MNB-alelnök: nem kizárt az alapkamat további csökkentése

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nem tartja kizártnak az alapkamat csökkentését a jegybank alelnöke, azonban vélekedése szerint korai arról beszélni, hogy ez tavasszal megtörténik.

Nagy Márton szerdán, elemzői háttérbeszélgetésen, Budapesten elmondta: a monetáris kondíciók enyhítése érdekében jegybank továbbra is használni kívánja mind a hagyományos, mind a nem hagyományos eszközöket.

A lehetséges kamatcsökkentés mértékéről elmondta: kis lépésekben nincs értelme, ha a jegybank elkezdi, akkor megfelelő mennyiségűnek és megfelelő mértékűnek kell lennie.

Március-áprilisban lesznek olyan folyamatok és döntések, amelyeket szeretnének megvárni - fogalmazott. Ezek között említette az Európai Központi Bank (EKB) márciusi döntését, a márciusi Inflációs jelentést, és azt, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) is refinanszírozza a lejáró devizaadósságot. Megemlítette a kéthetes jegybanki betétek kivezetését, és a csökkenő devizatartalékot, ami likviditáscsökkenéssel jár. 

Nagy Márton elmondta azt is, hogy az elmúlt időszakban "túl gyorsan túl jó lett" Magyarország megítélése, csökkent a sérülékenység és az országkockázati prémium. Ugyanakkor látni kell, hogy ezt más, régióbeli országok romló megítélése is segítette relatív módon - tette hozzá. Ennek köszönhetően a hosszú távú hozamgörbe egyre laposabb, nagyon alacsony szinten vannak a 3-5-10-15 éves hozamok - mondta. Ezzel a jegybank elérte célját, mondta, hozzátéve, hogy a hosszú hozamoknak tovább kellene csökkenniük.

A jegybank alelnöke nem tartja kizártnak a kamatfolyosó aljának negatívba csúszását sem, hozzátéve, hogy "nem vagyunk túl közel ehhez". Elmondta: márciusban akár 4 milliárd euróval csökken a jegybank mérlege, ami a likviditás csökkenésen keresztül felfelé nyomja a kamatfolyosót. Emiatt nem biztos, hogy van értelme a kamatfolyosó alját vizsgálni - mondta. A jegybank alelnöke szerint figyelembe kell venni, hogy a kamatfolyosón belül merre mennek a kamatok, és utalt arra, hogy a folyosó tetején kifejezettebb a monetáris enyhítés hatása.

A forint árfolyamával kapcsolatban kérdés, hogy mennyire stabilizálódik erősebb szinteken - mondta. Ha ez megtörténik, az fékezi az inflációt, tehát erőteljesebb monetáris lazításra lehet szükség - mutatott rá. Hónapról-hónapra alacsonyabb inflációs számot kapunk, ami növeli az esélyét, hogy lefelé tolódik az inflációs előrejelzés - mondta.

Elmondta: látják, hogy a piac türelmetlen és szeretné, ha minél előbb elkezdődne az enyhítés, mivel sokat javult az ország megítélése. Vélekedése szerint 2,5 százalék feletti gazdasági növekedéssel érdemes számolni - mondta. Hozzátette: a külső környezet azonban nagyon volatilis, érzékeny.

Kitért arra is, hogy egyeztetnek a bankokkal, hogyan lehetne a Budapesti bankközi forint hitelkamatláb (Bubor)-piacot működőképessé tenni. A Bubor azért fontos, mert referenciakamatként ehhez árazzák a hiteleket és a kamatokat Magyarországon - ismertette.

Az egyeztetések a technikai fázisban vannak, valószínűleg május elején indulhat el egy "újjászületett Bubor-piac" - mondta. Fontos információ lesz a monetáris kondíciók enyhítése során, hogy merre mozdul el a Bubor-kamat az alapkamathoz képest - tette hozzá.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.