Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Visszaesett az export és az import is

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Márciusban az export euróban számolt értéke 3,5, az importé 3,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a kereskedelmi mérleg többlete 58 millió euróval 952 millióra csökkent - jelentette második becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A május elején kiadott első becsléshez képest az export 0,1 százalékponttal jobban, az import ugyanannyival kevésbé csökkent, így az aktívum 14 millióval kisebb lett.

Az első negyedévben a kivitel értéke euróban 1,6, a behozatalé 2,4 százalékkal meghaladta a múlt év azonos időszakáét, a 2,459 milliárd eurós kereskedelmi többlet 122 millióval elmaradt az egy évvel korábbitól.

A forgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 0,5, a behozatalban 2,7 százalékkal csökkent. A cserearány 2,3 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 1,1, a dollárhoz viszonyítva 3,1 százalékkal gyengült.