Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Alacsonyabb lesz a diákhitel kamata

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ismét csökkentette a kamatot a Diákhitel Központ Zrt. - jelentette be a társaság vezérigazgatója. Bugár Csaba elmondta: a klasszikus diákhitel-termék aránya csökken, míg a diákhitel 2 aránya nő.

„Ebben a félévben 3,9 százalék volt a kamat. Az előző évben jelentékeny mértékben csökkentettünk, most 15 bázispontot tudunk csökkenteni, így 2016 második félévében 3,75 lesz a kamat” - ismertette a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Ez két tényezőnek tudható be.

„Egyrészt annak, hogy a működési költségünk továbbra is egy százalékpont alatt marad, de ami igazán lényeges, az a kockázati prémiumunk, ami a Diákhitel életében most először egy százalékpont alá került. Ez nagyon nagy eredmény, mert egy évvel ezelőtt is 1,4 százalék volt, vagyis több mint fél százalékot csökkent a diákhitelben a nem fizetőkre képzett rész” - magyarázta a szakember.

„A másik pedig az, hogy a forrásköltségünk továbbra is nagyon jól alakult, most pontosan 2 százalék. Ez sem volt még soha ilyen alacsony” - folytatta.

Arra a kérdésre, hogy az elmúlt évek folyamatos csökkentése hoz-e több hallgatót, Bugár Csaba úgy válaszolt, hogy nem teljesen vág egybe a kettő.

„Az látható, és a kutatásból is kiderült, hogy nagyon tartanak nemcsak a diákhiteltől, hanem egyáltalán minden hitelfelvételtől a fiatalok” - ismerte el a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.

„Azért az látható, hogy a diákhitel elfogadottsága, felvétele az elmúlt évek során csökkent. Ennek egyik oka magától a hitelfelvételtől való félelem. Úgy gondoljuk, hogy egy alacsonyabb kamattal azonban jobban végiggondolja egy fiatal, hogy felveszi-e azt” - véli Bugár Csaba.

Hozzátette: a diákhitel 1-nél a csökkenés másik oka maga a diákhitel 2 termék.

„Hiszen régen a költségtérítésesek is csak diákhitel 1-et tudtak felvenni, ma azonban a diákhitel 2-t veszik fel. Így a négy évvel ezelőtti döntés eredményeképpen négyszeresére nőtt a diákhitellel rendelkezők aránya, most már több mint 20 ezer hallgató veszi fel a diákhitelt” - magyarázta a szakember.

Elmondta, hogy a nagy tudományegyetemek hallgatói kedvelik a diákhitel 1-et. Alapvetően a család anyagi helyzete határozza meg azt, hogy felveszik-e a diákhitelt, hiszen az albérletek, az utazás, a tankönyveket a havi 50 ezer forintból tudják teljesíteni, és megkímélik a családi büdzsét. A diákhitel 2-nél pedig egyértelműen a gazdálkodási egyetemeknél népszerűek – a Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem -, ahol gyakori az önköltséges térítés.

„Hogy mekkora összeget vesznek fel a diákhitel 1 és diákhitel 2-ben, a kettő között 20-30 ezer forintos különbség van. Eszerint a diákhitel 2-t igénylők önköltséges tanulása nem sokkal drágább, mint ha valaki diákhitel 1-ből pluszban finanszírozza az állami ösztöndíjas tanulmányait” - közölte a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.