Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Partner lesz az ENKSZ és az MVM

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Démász megvásárlásával az árampiacon is megvetette lábát az ENKSZ, Első Nemzeti Közműszolgáltató, 750 ezer új ügyfélhez jutnak a tranzakció révén, amit részben az MVM finanszíroz. Ezzel új fejezet kezdődik a két cég együttműködésében - mondta az InfoRádiónak nyilatkozva Kóbor György.

„Az ENKSZ elsősorban az energetikai értéklánc mentén és az állami tulajdonú energetikai értéklánc mentén kiskereskedelemmel foglalkozó társaság. Alapvetően nálunk vannak a fogyasztók – elsődlegesen a Főgáz-fogyasztók, illetve a tranzakciót követően a villamossági lakossági fogyasztók is” - emlékeztetett az Első Nemzeti Közműszolgáltató elnök-vezérigazgatója.

„Ilyen értelemben mi vagyunk az a cég, az az entitás, amely az állami akaratot a rezsicsökkentés mentén leképezi, készpénzre váltja” - emelte ki Kóbor György.

A legfrissebb hírek szerint a Démász megvásárlásához az MVM nyújt külső forrást az ENKSZ számára, ennek fejében pedig tulajdonos lesz majd az ENKSZ-ben.

Az ENKSZ elnök-vezérigazgatója ennek kapcsán elmondta, hogy egy nagyon fontos változást élnek meg: a két, korábban nem biztos, hogy felhőtlenül együttműködni tudó cég viszonyát rendezik, és egy partneri egymásra utaltsági viszony kezd kialakulni.

„Ebben a tekintetben nagyon jó példája a javuló és egyre jobb együttműködésnek, hogy a DÉMÁSZ tranzakció megvalósításához a finanszírozási lábat részben az MVM biztosította” - fogalmazott Kóbor György.

Elmondta, hogy a tulajdoni arányok tekintetében 50-50 százalékos tulajdoni viszony fog kialakulni.

„Ez azt jelenti, hogy az Első Nemzeti Közműszolgáltató továbbra is a kapott mandátuma mentén önálló, autonóm egységként fogja tudni az üzletpolitikáját folytatni, ugyanakkor lesz egy biztos finanszírozási háttér a működése mögött”

- fejtette ki az ENKSZ elnök-vezérigazgatója.

A folytatással kapcsolatban Kóbor György elmondta: az árampiaci növekedéshez sok-sok lehetőség van, több lehetőséget vizsgálnak.

„A közműszolgáltatás rendszerének a kiépítéséhez kapcsolódó mandátumot teljesítettük: van 3,5 millió gázfogyasztónk, és a DÉMÁSZ megvásárlásával 750 ezer villamosenergia-fogyasztónk” -véli az ENKSZ elnök-vezérigazgatója.

„A 3,5 millió fogyasztó-ügyfélkapcsolat megfelelő alapot biztosít ahhoz, hogy villamosenergia-piaci ajánlatokat is tehessünk ezeknek a fogyasztóknak, de természetesen vizsgálunk más lehetőségeket is, amelyek nem organikus módon, de tudják növelni a portfóliónkat” - jelentette ki Kóbor György.

A teljes beszélgetést hétfőn este 8 órától az Energia Info című magazinban hallhatják.