Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mégis jön a lex Heineken, tilos lesz itthon a vörös csillag

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szeptember végére megszavazhatja a parlament a lex Heinekenként elhíresült törvénytervezetet: miután az Európai Bizottság elfogadta az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmát, elhárultak a jogi akadályok – mondta a Magyar Időknek Szatmáry Kristóf, a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa.

A Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa megerősítette a Magyar Idők azon értesülését, miszerint az ősszel érkezhetnek olyan piaci intézkedések is, amelyek a multinacionális gyártók erőfölényét korlátoznák a magyar kisüzemi sörfőzdék javára.

Szeptember 15-e után a parlament elé kerülhet a lex Heineken néven ismertté vált márciusi törvényjavaslat, amely az emberi méltóság védelmében az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását tiltaná meg Magyarországon.

Erről is döntenek a Fidesz őszi kihelyezett frakcióülésén a hét végén – közölte a Magyar Időkkel Szatmáry Kristóf, a kancellária kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa. Ezzel pont kerülhet a korábban külföldön is nagy visszhangot, itthon pedig számos vitát kiváltó „vöröscsillag-ügyre”. – Óriási eredmény, hogy az Európai Bizottság (EB) nem emelt kifogást a magyar szabályozás ellen. Sokan eleve halálra ítélték a törekvést, miszerint a tiltott jelképek mögött álló eszmék idehaza ne képviseltessék magukat haszonszerzés céljából, azok ne sértsék senki meggyőződését a kereskedelemben, legyen szó a nemzetiszocialista vagy a kommunista diktatúra szimbólumairól – jegyezte meg a miniszteri biztos.