Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A hurrikánok hatása miatt emelhet kamatot a FED

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nem változtatott az alapkamaton szerdán záródott kétnapos ülésén, de jelezte, hogy az év végéig kamatot emelhet, mert a gazdaság ellenálló volt a hurrikánok romboló hatásával szemben.

A döntés megfelelt a szakértői várakozásoknak. Az alapkamat így a június óta érvényes 1,25 százalék maradt.

A Fed idén eddig két alkalommal emelt kamatot, először januárban. Szakértők azzal számolnak, hogy a Fed decemberben emel ismét kamatot.

A Fed szerdai közleménye szerint a szeptemberi ülés óta eltelt időszakban a gazdaság mérsékelt ütemben nőtt, a munkaerőpiaci feltételek tovább erősödtek. A hurrikánok emelték a benzinárat és ez az átmeneti tényező meglökte az inflációt, amit viszont alig befolyásoltak az energia- és élelmiszerárak. A 12 havi infláció továbbra is 2 százalék alatt marad rövid távon, míg középtávon a jegybanki célnak tekintett 2 százalék körül stabilizálódik.

A Fed kamatdöntésének bejelentése után mintegy harminc perccel a New York-i értéktőzsdék irányadó mutatói gyakorlatilag ugyanott álltak, mint korábban. A DJIA 0,19 százalékos erősödést, az S&P500 index 0,16 százalék növekedést, a Nasdaq mutatója pedig 0,27 százalék csökkenést jelzett.

Elkezdődhetnek az emelések

  • A piaci várakozások szerint kamatemelést jelenthet be csütörtökön a brit jegybank, amely legutóbb több mint egy évtizede emelte azóta történelmi mélypontra visszasüllyesztett alapkamatát. Egyes londoni elemzői vélemények szerint mindazonáltal hiba lenne, ha a Bank of England valóban kamatemelésre szánná el magát.
  • Itthon az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem a monetáris tanács a legutóbbi ülésén, ugyanakkor a testület jelezte, kész a monetáris kondíciók további lazítására, és ezzel összhangban vizsgálja az alkalmazandó nem hagyományos eszközöket.