Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Itt az új nyugdíjrendelet

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Magyar Közlöny október 31-i számában megjelent a 2017. novemberi nyugdíj-kiegészítésről és nyugdíjprémiumról szóló kormányrendelet.

A Magyar Közlöny 175. számában megjelent kormányrendelet értelmében a nyugdíjban részesülők a szokásos havi nyugdíjellátással együtt novemberben kapják meg egy összegben a nyugdíj-kompenzációt és és az egyszeri nyugdíjprémiumot. is. Az előbbi mértéke a teljes évre vetítve 9,6 százalékos mértékű lesz, míg az utóbbi összege pedig legfeljebb húszezer forint lehet. E két tétel átlagos összege 20-23 ezer forint között lesz - írta a részletekről a napi.hu.

A novemberi kiegészítés 2018-tól beépül a nyugdíj összegébe, így erre alapozzák majd a későbbi nyugdíjemelést.

A kompenzáció során a következő járandóságok emelkednek, illetve folyósításuk esetén jár a prémiumösszeg is:

  • öregségi nyugdíj,
  • özvegyi nyugdíj,
  • szülői nyugdíj,
  • árvaellátás,
  • baleseti hozzátartozói nyugellátás,
  • mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadék,
  • mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadék,
  • korhatár előtti ellátás,
  • szolgálati járandóság,
  • átmeneti bányászjáradék,
  • táncművészeti életjáradék,
  • rokkantsági ellátás,
  • rehabilitációs ellátás,
  • baleseti járadék,
  • bányászok egészségkárosodási járadék,
  • fogyatékossági támogatás,
  • vakok személyi járadék,
  • rokkantsági járadék,
  • Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátásban,
  • polgármesterek közszolgálati járadék,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatás,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatás,
  • a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatás,
  • az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelés,
  • a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék.