eur:
394.82
usd:
370.86
bux:
66434.58
2024. április 16. kedd Csongor

Bajban van Merkel

Európolitikai viharfelhők tornyosulnak a német kancellár feje fölött, és a megfigyelők is 50 százalékot adnak arra, hogy a CDU/CSU-FDP kormány túléli-e a szeptember végén esedékes sorsdöntő szavazást a Bundestagban.

Angela Merkelt már tavaly bírálták az euróövezet válsága kapcsán tanúsított tétovázó, nem következetes politikája miatt - ám akkor a kritika főleg a német ellenzék részéről érkezett. Napjainkban teljesen új helyzet állt elő: már saját pártján belül is egyre többen zúgolódnak Merkel irányvonala miatt, ami a koalíció szilárdságát fenyegeti.

Példátlan lépésnek minősítik elemzők, hogy e héten a CDU két "nehézsúlyú" politikusa is sorompóba lépett a pártelnök-kancellár ellen. Helmut Kohl egykori CDU-elnök - aki évek óta nem hallatja hangját politikai kérdésekben - egy, a külügyi tárca által kiadott folyóirat hasábjain intézett támadást Merkel irányvonala ellen.

Főként azt vetette kései utóda szemére, hogy érthetetlen külpolitikai döntéseivel kiszámíthatatlanná tette Németország irányvonalát. A kifogásolt döntések között említette a Merkel-kormánynak azt a húzását, amellyel tartózkodásra kötelezte az ország ENSZ-nagykövetét a Líbia elleni légi csapásokat előirányzó BT-határozatról megejtett szavazáson.

A 81 éves egykori kancellár szerint a kormány "elvesztette politikai iránytűjét", holott "Németországnak mások szemében egyértelművé kell tennie, milyen álláspontot vall, és mik a céljai. Ellenkező esetben az a veszély fenyegeti, hogy magatartása tetszőlegessé és kiszámíthatatlanná válik".

Kohl és Merkel viszonya hosszú időn át feszült volt - mutatnak rá megfigyelők. Emlékeztetnek a CDU adománybotránya (1999-2000) idején a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent Merkel-cikkre, amelyben a párt akkori főtitkára leszögezte: a CDU-nak ideje megszabadulnia a besározódott "régi csataménektől", és nagykorúvá válnia. (Az adománybotrány következtében Kohl lemondani kényszerült a tiszteletbeli pártelnök posztjáról, s megbukott Wolfgang Schäuble pártelnök és több vezető tisztségviselő. Az esseni pártkongresszus a vezérkar egyetlen tisztának bizonyult tagjaként Merkelt választotta a CDU új elnökévé.)

A mosolyszünet tíz évig tartott. Bár a két politikus a nyílt színen kibékült egymással (tavaly Kohl 80. születésnapi ünnepségén Merkel volt a fő szónok, hosszú beszédben méltatva "az egység kancellárjának" történelmi érdemeit), a mostani "tüske" arra utal, hogy a "pfalzi óriás" nem felejt, és nem bocsát meg. Cikke egyúttal azt bizonyítja, hogy magas kora ellenére szellemileg teljesen friss, harci kedve pedig töretlen.

Kései törlesztésről aligha lehet beszélni a másik kemény bíráló esetében. Christian Wulff szövetségi elnök, aki éppen Merkel javaslatára lett tavaly államfő, Kohl cikkének megjelenésével egy napon Nobel-díjas közgazdászokat fogadva rontott neki annak a berlini politikának, amelyet az euró megmentéséért folytat a kancellár. Alsó-Szászország egykori CDU-s miniszterelnöke 2010 óta távol tartja magát a pártpolitikától, ám ezúttal nem tett lakatot a szájára. Mind politikai, mind jogi szempontból "aggályosnak" nevezte azt, hogy az Európai Központi Bank - Merkel és Nicolas Sarkozy francia elnök párizsi egyezsége nyomán - 110 milliárd euró értékben vásárolt olasz és spanyol állampapírokat, "messze túllépve hatáskörét".

Wulff élesen bírálta, hogy a pénzpiacok szereplői újból degeszre keresik magukat az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) keretében zajló tranzakciókon, miközben semminemű személyes kockázatot nem vállalnak. "Ez a piacgazdaság alapelveinek a megsértése: kockázatnak és felelősségnek együtt kell járnia" - mutatott rá a német államfő, tudván, hogy kijelentései az euróválság által felfűtött politikai légkörben hangzanak el. Mint utóbb - újságírói kérdésre - kiderült, Wulff nem egyeztette beszédét sem a kabinettel, sem Merkellel.

Bíráló szavaihoz buzgón szekundált Wolfgang Bosbach (CDU), a Bundestag belügyi bizottságának befolyásos elnöke, aki a hét elején azzal fenyegetőzött, hogy nemmel fog voksolni az EFSF-ről szeptember végén esedékes alsóházi szavazáson. Gyaníthatóan nem lesz egyedül, mert - mint a CDU/CSU frakció kedd esti ülésén kitűnt - számos uniópárti képviselőnek komoly fenntartásai vannak az EFSF keretében tervezett átfogó kezességvállalási mechanizmussal szemben. Az államfő beszédére reagálva Bosbach kijelentette: Wulff csak azt öntötte szavakba, amit a németek jelentős része gondol.

Bosbach távolról sincs egyedül a frakcióban: az utóbbi hetekben számos honatya vonta kétségbe az euróválság kapcsán folytatott német kormányzati politikát, köztük Ursula von der Leyen, a CDU elnökhelyettese és Norbert Lammert házelnök. Éppen ez okozhat problémát a Merkel-kormánynak. A képviselők ugyanis választóiknak tartoznak felelősséggel, s elvben azok véleményét tolmácsolva foglalnak állást a Ház elé kerülő kérdésekben. A mai német közhangulat pedig egyre kevésbé "euró-barát", pontosabban egyre vehemensebben ellenzi az euróövezet felelőtlenül gazdálkodó, "mások zsebére" kacsintva költekező államainak megsegítését a többiek terhére.

Érzik ezt a képviselők is: ennek csalhatatlan jele, hogy a korábbi "névtelen" honatyák után ma már prominens Bundestag-tagok is kétségbe vonják a merkeli politika helyességét. Wulff csatlakozása hozzájuk mintegy "államfői minőségtanúsítvánnyal" látta el a bírálatokat. Megfigyelők felidézik, hogy hasonló ingoványos talajon lépkedett 2005-ben Gerhard Schröder, aki rendkívüli választásokat írt ki munkaerő-piaci reformjainak megerősítése végett - majd megbukott. Merkel nem készül hasonló lépésre, ám számára a szeptember 23-án esedékes Bundestag-szavazás lehet a buktató. Ha a CDU/CSU frakció nem áll ki egységesen az EFSF mellett, elkerülhetetlen lesz a kormány lemondása - vélik megfigyelők.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×