eur:
389.24
usd:
362.18
bux:
68560.82
2024. május 8. szerda Mihály

Megérkezett a Szent Jobb Székesfehérvárra

Megérkezett a Szent Jobb ereklye szerdán Székesfehérvárra a Püspöki Palotába, ahonnan mintegy ezer ember kíséretében, körmenet élén vitték a székesegyházba.

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök az egyházi méltóságok és a város vezetői előtt köszöntötte az ereklyét. Beszédében hangsúlyozta, hogy hazatért Szent István jobbja, az a jobb, amely "975 évvel ezelőtt talán éppen ezekben az órákban a bazilika helyétől néhány kőhajításnyira koronáját, nemzetét és országát felajánlotta Szűz Máriának".

A köszöntőt követően Spányi Antal imát mondott a Nagyboldogasszony székesegyházban, amelyen a Szent Jobb mellett Szent István fejereklyéje is látható volt.

A bazilikában bárki tiszteletét teheti az ereklye előtt egészen 17 óráig. Ekkor a Szent Jobbot körmenet keretében a székesegyháztól a Nemzeti Emlékhelyig (Romkert) viszik.

Fél hatkor a középkori Magyarország szakrális központjában, a Szűz Mária királyi prépostsági templom maradványait őrző nemzeti emlékhelyen Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke koncelebrál ünnepi szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival.

A legenda szerint István király szentté avatása alkalmából 1083-ban I. Szent László király emeltette ki az államalapító uralkodó holttestét a székesfehérvári sírból, ahol a király jobb kezét épen találták, s ezért azt ereklyeként megőrizték. A török hódoltság idején az ereklye Dalmáciába került, sokáig a raguzai (ma: Dubrovnik) domonkosok őrizték, majd Mária Terézia kérésére visszakerült Budára, s 1771. június 21-én ünnepélyesen átadták az angolkisasszonyok szerzetének megőrzésre.

1771-től az ereklyét a budai várban, a Zsigmond-kápolnában őrizték egészen 1944-ig, amikor is a nyilasok a szent koronával együtt nyugatra hurcolták. 1945 elején találták meg az ereklyét Salzburg közelében, s XII. Pius pápa közbenjárásának köszönhetően az amerikai hadsereg visszaadta a magyar katolikus egyháznak. 1945. augusztus 18-án Budapestre érkezett. A Szent Jobb-körmenetek 1947-es betiltása után a Bazilika prépost plébánosa lakásán őrizte. 1971-ben, hazahozatalának 200. évfordulójára készült a bazilika Szent Jobb-kápolnája, kulccsal zárható, a nyilvánosság előtt láthatatlan zárt tabernákulum, s ebben az ereklyetartóban őrizték. 1983-ban lebontották a zárt tartót és golyóálló üvegvitrint készítettek, amelyben már mindenki láthatta. A Szent Jobbot 1985-ben hozták ki először és tették közszemlére, majd 1988-ban, Szent István halálának 950. évfordulóján az ereklye újra országos körútra indulhatott.

1988. augusztus 13-án érkezett a Szent Jobb Székesfehérvárra, ahol nagyszabású egyházi ünnepség keretében fogadták. A Nagyboldogasszonyról elnevezett székesegyházban Szakos Gyula megyéspüspök köszöntötte a szent ereklyét, valamint az ez alkalomból ugyancsak bemutatott királyi fejereklyét.

Másnap ünnepi szentmisét tartott Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, majd az István király által alapított bazilika maradványait őrző romkertben ünnepi szertartás keretében vett búcsút Székesfehérvár lakossága a Szent Jobbtól.

Címlapról ajánljuk
Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Aktivisták palesztinbarát tiltakozó tábort létesítettek Európa egyik legrégebbi egyetemének udvarán. A mintát az amerikai egyetemek tiltakozói jelentették. A rendőrség kivonult a helyszínre, de nem tiltotta be a tüntetést. A hasonló megmozdulások számos ország egyetemein immár szinte mindennapossá váltak.

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×