eur:
393.75
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Tényleges vétójogot kap a főpolgármester

Négyötödös többséghez kötötte a Fővárosi Közgyűlés feloszlatását és jelentősen erősítette a főpolgármesteri vétójogot az Országgyűlés.

A kedden 126 igen szavazattal, 31 nem ellenében elfogadott határozat szerint Budapest vezetője egy ügyben tetszőleges számú alkalommal kezdeményezhet ismételt eljárást, személyi és intézményi kérdésekről pedig csak a főpolgármester javaslatára dönthet a Fővárosi Közgyűlés.

A megerősített vétójogot kormánypárti politikusok azzal indokolták, hogy így jobban érvényesülhet az az elv, hogy egy döntés elfogadásához a kerületi és a fővárosi szint egyetértése szükséges. Az ismételt tárgyalás során hozott döntést akkor lehet végrehajtani, ha az üléstől számított három napon belül a főpolgármester nem kezdeményez újabb ismételt tárgyalást.

Döntöttek a képviselők arról is, hogy az önkormányzati képviselők, valamint a képviselő-testület bizottságának nem képviselő tagjai nem lehetnek kormánytisztviselők olyan államigazgatási szervnél, amelynek illetékességi területén az adott önkormányzat működik. Emellett nem lehetnek ugyanazon önkormányzati hivatal vagy közös önkormányzati hivatal köztisztviselői, alkalmazottjai. A 3000 lakosúnál nagyobb települések társadalmi megbízatású polgármestereire - a kisebb települések polgármestereihez hasonlóan - az önkormányzati képviselőkre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat kell alkalmazni.

Újdonság az is, hogy az eddig a választástól számított 15 napos határidő helyett a választás jogerős végeredményéhez kötik az önkormányzati képviselő-testület alakuló ülésének megtartását. Emellett az önkormányzati választási törvénybe beiktatták azt az egyértelműsítő rendelkezést, hogy a Fővárosi Közgyűlés feloszlása esetén időközi választást kell kiírni az összes kerületi polgármesteri tisztségre.

Az elfogadott törvény értelmében - bár ezt a pontot a bizottsági tárgyalási szakaszban törölték az eredeti javaslatból - megyei önkormányzat székhelye csak megyeszékhelyen lehet.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×