eur:
393.93
usd:
364.87
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Túszejtés Sydneyben - Kiürítették az operaházat

Vélhetően dzsihadisták túszul ejtettek több embert egy kávézóban Sydneyben hétfőn, ahol nem sokkal később egy gyanús csomag miatt ki kellett üríteni a világhírű operaházat.

Sajtóértesülések szerint mintegy húsz embert ejtettek túszul az ausztrál nagyváros forgalmas üzleti negyedében. Televíziós felvételek tanúsága szerint a túszokat az ablakokhoz terelték, feltett kézzel lehetett látni őket, ketten közülük arab nyelvű felirattal ellátott fekete zászlót emeltek a magasba. A lobogót nem azonosították, de nem kizárt, hogy az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet zászlaja.

A túszejtés azon a téren történt, ahol az Ausztrál Nemzeti Bank és több kereskedelmi bank épülete is áll. A környékét fegyveres rendőrök vették körül. A nemzeti bankot bezárták, a pénzintézet közleménye szerint a dolgozók biztonságban vannak. A környéket lezárták, leállították a tömegközlekedést.

A rendőrség részleteket nem közölt, csak az akció tényét erősítette meg. Arról sem adtak tájékoztatást, hogy a kávézóban és az operaháznál történt incidens összefüggésben van-e egymással.

Az ausztrál kormányfő összehívta a nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülését a történtek miatt. Tony Abbott közleményében kiemelte, hogy súlyos incidens történt, ugyanakkor meg kell nyugtatni mindenkit, hogy az ausztrál hatóságok jól képzettek, és szakszerűen reagálnak a helyzetre.

A Sydneyben történtekkel kapcsolatban arról szóló hírek is megjelentek, hogy lezárták a város légteret, az illetékes hatóság ugyanakkor cáfolta ezt.

Ausztráliában szeptemberben fokozták a terrorkészültséget: a négyfokozatú skálán hármasra emelték, ami azt jelenti, hogy terrorcselekményre lehet számítani.

Egyelőre nem ismertek a sydneyi túszejtés okai, de vannak arra utaló jelek, hogy politikai indíttatású cselekményről van szó - mondta hétfőn az ausztrál kormányfő, miután a gyanú szerint iszlamisták túszul ejtettek több embert egy kávézóban, az operaházat pedig ki kellett üríteni egy gyanús csomag miatt.Tony Abbott a parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a hasonló cselekedetek célja elrettenteni az embereket az életformájuktól. "Ausztrália békés, nyitott és nemeslelkű társadalom. Semmi sem szabad, hogy megváltoztassa ezt" - mondta, és arra buzdította a lakosságot, hogy a Sydneyben történtek ellenére a szokott mederben folytassák napjukat. Biztosított afelől, hogy a hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek.

A rendőrség "legalább egy" fegyveres túszejtőről beszélt, azt viszont továbbra sem közölte, hogy hány embert tart fogva. Új-Dél-Wales szövetségi állam rendőrfőnöke elmondta, hogy nincs közvetlen kapcsolatuk a túszejtővel. Andrew Scipione nem fűzött megjegyzést azokhoz a hírekhez, amelyek szerint az egyik tússzal felhívattak egy újságírót.

A túszdrámával kapcsolatban olyan hírek is megjelentek, hogy az elkövető vagy elkövetők azt állították, pokolgépeket helyeztek el a városban.

Andrew Scipione a kávézóban felmutatott arab feliratú fekete zászlóról szólva azt mondta, hogy még vizsgálják a jelentését. Egy terrorszakértő szerint a lobogót szíriai és iraki dzsihadisták használják, de nem az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezeté.

Híradások szerint az elkövető egy középkorú, ősz szakállt és fejkendőt viselő férfi.

Közben a Lindt csokoládé, amelynek kávézójában a túszdráma zajlik, azt közölte, hogy 10 alkalmazott és akár 30 vendég is lehetett a Sydney nyüzsgő üzleti negyedében lévő üzletben.

Az Egyesült Államok kiürítette sydneyi konzulátusát, amely közel fekszik a kávézóhoz, és óvatosságra intette az ausztrál városban tartózkodó amerikaiakat.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×