"A Közlekedési Múzeum április 15-én zár be. Olyan gyönyörű, új épületet kap a város és a múzeumot szerető közönség, amely utoljára 1945 előtt állt a maga pompájában. Ez, a közlekedés csarnoka a millenniumi kiállítás egyik legszebb épülete volt, nem véletlenül maradt meg utána is, de a háborúban súlyos sérüléseket szenvedett. Ezeket nem állították helyre, csak egy csonka, kicsit lebutított dobozépület maradt a helyén. Megtaláltuk az eredeti kivitelezési terveket, ez alapján fogjuk helyreállítani, ami valódi ékessége lesz a Ligetnek" - mondta Baán László.
A Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa hozzátette: "a beruházás időtartama, az eredeti, pompás kupolával ellátott kiállítási palota teljes újjáépítése három évig tart, tehát 2018 márciusában fog megnyílni. Hét milliárd forint a költsége az építkezésnek, de ezzel a régi új múzeum mellett vadonatúj kiállítótereket is nyerünk, hiszen a térszint alatt egy újabb kiállítási teret is nyitunk, tehát bővülő, modern és korszerű kiállítási terekkel várja a látogatókat a megújult múzeum".
"A szakemberek meg fogják vizsgálni, hogy a falakat lehet-e használni, vagy sokkal biztonságosabb és korszerűbb, ha újjáépítjük, egy biztos: a legbiztonságosabb és legkorszerűbb megoldást fogjuk választani" - hangsúlyozta Baán László.
"A kiállított tárgyak legnagyobb részét - természetüknél fogva - nem tudjuk a felújítás alatt kiállítani, de a múzeum vezetése gondoskodni fog arról, hogy a legkiemelkedőbb, legizgalmasabb, legjelentősebb tárgyakat ne kelljen a látogatóknak nélkülözniük" - mondta a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa.
"A beruházást végző kivitelezőt közbeszerzés útján választjuk majd ki, ez az elkövetkezendő időszakban előttünk álló feladat. A tervezés szakaszában vagyunk, ebben az évben lezajlik a kiviteli tervezés és a közbeszerzési pályázatok elindítása és a lebonyolítása, 2016 tavaszán megindulhatnak a terveink szerint a kivitelezési munkák"- jelezte Baán László.
Hanganyag: Seres Gerda