Az Európai Bizottság az új tagállamok lehetőségeit szeretné közelíteni a régiekéhez az áfáról szóló irányelv módosítási tervével, egyben kibővítve a kedvezményes áfakulcs alá vonható termékek és szolgáltatások körét - mondta az EU adó- és vámügyi biztosa az InfoRádió Aréna című műsorában. Kovács László szerint új ír népszavazásra van szükség a lisszaboni szerződéssel kapcsolatban.
Európa-barát az ír közvélemény?Az ír nem hívei a lisszaboni uniós reformszerződésről szóló írországi népszavazás kudarcával csapást szerettek volna mérni az egész integrációra, és azt terjesztették, ha az írek igennel szavaznak, elvész Írország semlegessége, meg kell változtatni az abortusztörvényt (Írországban az alkotmány tiltja a művi vetélést), privatizálni fogják az oktatást és az egészségügyet - vélekedett a magyar biztos, aki jelezte: ezek a hírek hamisak.
Egyértelmű, hogy újabb népszavazást kellene kiírni - mondta arra a felvetésre Kovács László, hogy az íreket már egyszer sikerült rávenni egy újabb referendumra a nizzai szerződéssel kapcsolatban. Kifejtette: az állam- és kormányfők június közepén megtartott találkozóján olyan döntés született, azt várja az Európai Unió többi országa, hogy az ír politika októberre, a következő csúcsértekezletre terjesszen elő egy javaslatot arra vonatkozólag, hogyan lehetne megnyugtatni az ír közvéleményt.
Lehet, hogy elég egy közös nyilatkozat, miszerint a lisszaboni szerződés - mivel nem szerepelnek benne - nem érinti a tagállamok semlegességét, katonai státusát, abortusz-szabályozását, az adókulcsokat, és ezzel meg van oldva a probléma - jelezte az adóügyi biztos.
Ha az íreknek ez kevés, és írásos dokumentum, mondjuk egy melléklet kell a szerződéshez, akkor lehet, hogy egy, azt már ratifikáló tagállam parlamentje azt mondja, hogy ők nem ezt fogadták el - mondta Kovács László.
Szerinte az sem kizárt, hogy valamelyik kormány belpolitikai okokból úgyszintén népszavazást ír ki, vagy az ellenzék teszi ugyanezt. Vagyis vannak buktatói a dolognak, de az ír közvélemény azért alapvetően Európa-barát - vélekedett a politikus.
Hanganyag: Kocsonya Zoltán