eur:
394.42
usd:
365.17
bux:
65543.59
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szijjártó: Magyarország már részese az Iszlám Állammal kapcsolatos konfliktusnak

Magyarország már részese az Iszlám Állammal (IÁ) kapcsolatos konfliktusnak, mert a nyugati értékközösséghez tartozik, amely ellen a terrorszervezet támadást intézett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető reggel parlamenti pártok képviselőivel egyeztetett a magyar szerepvállalásról az Iszlám Állam elleni fellépésben. Ezt követően újságíróknak kifejtette: hétfőn kormányzati munkacsoport tanácskozott erről a kérdésről, jövő héten pedig az Országgyűlés külügyi és honvédelmi bizottsága foglalkozik a témával.

Március második felében kerülhet sor egy helyszíni szemlére, majd április közepén kerülhet a parlament elé a magyar szerepvállalás kérdése. Ha az Országgyűlés ezt támogatja, május második felében érkezhetnek Irakba a magyar katonák - ismertette a miniszter.

Közölte: előzetes számítások szerint 20 milliárd forint lehet a misszió költsége egy évre. Ebben a felszerelések költsége is benne van, de elképzelhető, hogy ehhez az Egyesült Államok segítséget nyújt, és akkor alacsonyabb lesz az összeg - mondta.

Szijjártó Péter megerősítette: Magyarország a nyugati értékközösség része, és ebből kötelezettségei is fakadnak, amelyeknek meg kell felelnie.

Emlékeztetett: az Egyesült Államoktól érkezett a kérés, hogy Magyarország katonák küldésével növelje hozzájárulását az IÁ elleni harc sikeréhez. A tervek szerint 100 katonát küldenének Észak-Irakba őrzés-védelmi feladatok ellátására, további 50 pedig Magyarországon állna készenlétben - magyarázta. Hozzátette: a régió, ahova a magyar katonák mennének, jelenleg a legbiztonságosabb terület Irakban.

A miniszter kifejtette: a szövetségesek kiképzést nyújtanak az iraki hadseregnek, hogy az meg tudja védeni magát és az országot. Az egyik ilyen kiképzőközpont Erbílben van, ennek védelmét látnák el a magyar katonák - mondta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Korrigál a forint

Korrigál a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz. Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×