eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Ne felejtse átállítani az óráit!

Vasárnap tér át az ország a nyári időszámítása. Éjjel kettő órakor háromra kell előre állítani az órákat. Az InfoRádió összeállításában energiaipari, egészségügyi és politikai szakemberek sorolják az érveiket az óraátállítás mellett és ellen.

Energiát spórolunk meg vele - ez a legtöbbször hallott érv az óraátállítás mellett.

"Éves szinten mintegy 40 ezer háztartás felhasználásával egyenlő, amit meg tudunk így takarítani" - mondta Hackl Mónika, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. kommunikációs vezetője.

Az InfoRádió által megkérdezett alváskutató szerint egészségügyi szempontból indokolt lenne az óraátállítás eltörlése.

"A kevesebb alvás alvásmegvonással, az pedig nappali kialvatlansággal, fáradtsággal, ingerlékenységgel jár" - magyarázta Szakács Zoltán, a Honvédkórház alvásdiagnosztikai centrumot működtető neurológiai osztályának főorvosa.

Az InfoRádió megkereste a parlamenti pártokat is. Az LMP-s Szél Bernadett szerint új kutatási eredményekre lenne szükség ahhoz, hogy a politikusok megalapozott döntést hozhassanak az óraátállításról.

"A légkondicionáló berendezések hatása jelentős energiaráfordítással jár, ez csökkenti azt az energiamegtakarítást, amit amúgy az óraátállítással meg tudtunk teremteni, úgyhogy célszerű lenne ennek ismeretében frissíteni az óraátállítással kapcsolatos számításokat."

Az MSZP is szakmai vitát sürget a témáról. "Ezt Európában egységesen kéne eldönteni, mert ha nem egységesen hozzuk meg a döntést ebben a kérdésben, az mind a légi közlekedésben, mind a vasúti közlekedésben eleinte elég komoly káoszt tud okozni" - mondta Heringes Anita szocialista országgyűlési képviselő.

A Jobbik eltörölné az óraátállítást - közölte Kepli Lajos országgyűlési képviselő. "Energetikai, gazdasági előnyei ha vannak is, elenyészőek, de leginkább egyáltalán nincsenek, ellenben az emberek bioritmusát teljességgel összezavarja: szükségtelen időeltolódást okoz és különböző egészségügyi problémákat okoz a társadalomban, úgyhogy mi megszüntetnénk.

Az InfoRádió kereste a témában a Fidesz-KDNP illetékesét is.

 Az Európai Unióban egységesen alkalmazott módszer azon alapul, hogy az órák átállításával a szokásos ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével, amiből adódóan reggel 7 és este 10 óra között kevesebbet kell használni a világítást.

A nyári időszámítással hajnali 2-kor 3 órára kell az órákat átállítani, emiatt változik a közösségi közlekedés menetrendje és az átállás érinti a MÁV és a Budapesti Közlekedési Központ több járatát is.

A MÁV tájékoztatása szerint az óraigazítás hajnalán azok a belföldi vonatok, amelyek hajnali 2 óra előtt indulnak, már a nyári időszámításnak megfelelően érkeznek a következő állomásra. Az eredetileg hajnali 2 és 3 óra között induló belföldi személyszállító vonatokat 3 órakor indítják el. A Budapestről szombat éjszaka induló nemzetközi vonatok várhatóan egyórás késéssel érik el külföldi végállomásukat. Magyarországon két nemzetközi vonatot érint az óraátállítás. Ez a Bécsből Bukarestig közlekedő Dacia nemzetközi vonatot Békéscsaba és Lőkösháza között éri, így a szerelvény Lőkösházára már a nyári időszámítás szerint, 3 óra 15 perckor érkezik meg. A Bukarestből Bécsbe tartó Dacia nemzetközi vonat Békéscsaba és Szolnok között tér át a nyári időszámítás szerinti menetrendre, emiatt 3.56-kor érkezik Szolnokra, majd folytatja útját Budapesten át Bécs felé.

    A BKK tájékoztatása szerint az óraátállítás miatt az éjszakai járatok hajnali 2 és 3 óra közötti indulásai elmaradnak. Több járat még a téli időszámítás szerint indul, de már a nyári időszámításba érve folytatja útját. Nem indítják hajnali 2 óra és 2.59 között az óránkénti vagy annál gyakoribb, és egyenletes követési idővel közlekedő éjszakai járatokat, azaz a 6-os villamospótló buszt, valamint a 900-as, a 901-es, a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 914A, a 922-es, a 923-as, a 931-es, a 950-es, a 950A, a 960-as, a 963-as, a 966-os, a 972-es, a 973-as, a 979-es, a 979A, a 994-es és a 998-as éjszakai buszt. Emellett kisebb változások lesznek a 918-as, a 930-as, a 938-as, a 940-es, a 941-es, a 943-as, a 948-as, a 956-os, a 964-es, a 980-as, a 990-es, a 992-es, a 996-os és a 999-es járat menetrendjében.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×