"Ez az első alkalom, hogy a Jobbik egyéni választókerületben győzött. Felvethető a kérdés, hogy ez mennyiben a Jobbik és mennyiben a nagyon agilis és a tapolcai kórházért harcosan kiálló Rig Lajos sikere. Különbséget kell tenni ugyanis a személynek szóló szavazat és a pártnak szóló szavazat között" - hangsúlyozta Paár Ádám.
A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa hozzátette, hogy főleg kistelepülések, kisvárosok esetében nem olyan könnyű eldönteni, menyire szól a választási győzelem a pártnak és mennyire a személynek.
"Én azt gondolom az eddigiek alapján, hogy ez a siker leginkább Rig Lajos személyének szólt" - vélekedett az elemző. Meglátása szerint ezért érdemes óvatosnak lennie a Jobbiknak, hogy ne vonjon le túlságosan nagy következtetéseket mostani győzelméből a jövőre nézve.
"Mindenképpen realitást, két lábban a földön állást lehetne ez ügyben javasolni" - jegyezte meg Paár Ádám.
A politikai elemző megfogalmazása szerint a Fidesz számára az eredmény nyilvánvalóan kudarc, bármennyire is próbálják most ezt elhallgatni vagy kozmetikázni.
"Figyelembe kell venni, hogy a Jobbik egy ilyen se nem túl alulfejlett, szegény, se nem jómódú, hanem egy köztes régióban legyőzte a Fidesz jelöltjét. Figyelmeztető jelnek kell lennie a Fidesz számára, hogy immár a Jobbik az ő igazi kihívója, nem pedig a meglehetősen fragmentált, szétaprózott baloldali vagy úgynevezett demokratikus ellenzék" - hangsúlyozta a politikai elemző.
"Számomra az a nagy kérdés: mikor jön el az a pillanat, amikor a Fidesz teljes mellszélességgel rányomul a Jobbikra" - mondta Paár Ádám. Vagyis mikor jön el az a pont, amikor a kormánypárt úgy gondolja, hogy most minden módon hitelteleníteni kell a Jobbikot, mint pártot - fűzte hozzá.
Ami pedig a demokratikus ellenzéket illeti, az elemző szerint nagyon el kellene gondolkodniuk azon: miként lehet megakadályozni, hogy az elégedetlenek, a kormánnyal szembe fordulók ne a Jobbikot válasszák alternatívaként.
"Nagyon el kellene gondolkodniuk azon, hogy kialakítsanak egy közös stratégiát, amely átfogó válaszokat nyújt a vidéki Magyarország kérdéseire, a regionális és helyi ügyekre, mert ha így folytatódik, az vesszőfutás lesz a baloldal számára" - hívta fel a figyelmet Paár Ádám.
Hanganyag: Herczeg Zsolt