eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Érettségi - Seneca, Bodor Ádám és Tóth Árpád művei a magyar tételek között

Grendel Lajos irodalomtörténeti munkájának bevezetőjét kapták a középszinten érettségizők szövegértési feladatként az eduline.hu információi szerint a hétfői magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgán. Az ezt követő szövegalkotási feladatok között Seneca-idézet, Bodor Ádám-novella, valamint Tóth Árpád és Jékely Zoltán egy-egy versének összehasonlítása szerepelt.

A portál azt írta: a diákok először Grendel Lajos A modern magyar irodalom története című irodalomtörténeti munkájának bevezetőjét kapták középszinten szövegértési feladatként. Az írás 2010-ben jelent meg. Összesen 12 kérdésre kellett válaszolniuk a tanulóknak, a többi között azt is ki kellett fejteniük, mi a szerző álláspontja az irodalom és a történelem viszonyával kapcsolatban.

Ezt követték a szövegalkotási feladatok, amelyek közül választani lehetett. A diákoknak egy Seneca-idézet alapján kellett érvelniük az időhöz való viszonyról, vagy Bodor Ádám Állatkert című novelláját kellett elemezniük, illetve választhatták az összehasonlító elemzést is, amelyben Tóth Árpád Elégia egy rekettyebokorhoz és Jékely Zoltán Az ég játékai című versét kellett összevetniük.

A köznevelési államtitkárság tájékoztatása szerint magyar nyelv és irodalom tárgyból középszinten 1174 helyszínen 77 975 vizsgázó, emelt szinten 50 helyszínen 1904 vizsgázó tesz érettségit.

A magyar nyelv és irodalom tárgy középszintű írásbelije 240 perces. A vizsgázóknak két feladatlapot kell megoldaniuk, a szövegértési feladatlap esetében 60 perc, a szövegalkotási feladatlap esetében pedig 180 perc áll a rendelkezésükre.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×