belföld

MDF: A kritikusokat kizárják, ugye?

2008. szeptember 29., hétfő 12:17     InfoRádió
Immár sokadszor kizárás a vége annak, ha egy MDF-es politikus a majdnem 9 éve elnöklő Dávid Ibolya babérjaira tör. Egy négy évvel ezelőtti eset jogellenességét már a bíróság is kimondta. Mindenesetre a pártelnökasszony őszintének és közérdekeket szolgálónak nevezte a hétvégén saját pártját.
 
Történt mindez úgy, hogy az Almássy Kornél híveinek számító budapesti választmány által az országos választmányba delegált hat képviselőnek, illetve Hegedűs Máténak, az IDF alelnökének nem adták ki a mandátumát.

Mindenesetre a korábban a Normális Magyarország szlogennel kampányoló Dávid Ibolya elnöki beszámolójában már az őszinteségről és a közérdekről beszélt.

"Legyünk büszkék arra, barátaim, hogy mi útjában állunk azoknak, akik az őszinteség helyett a hazugságot választják, s azoknak, akik a közérdek helyett az önérdek szolgálata a politikai céljuk" - mondta a pártelnök.

2006-ban az MDF sem Gyurcsány Ferencet, sem Orbán Viktort nem akarta hatalomba segíteni, mégis kommunikációs szinten leginkább az utóbbi álláspont mellett álltak ki. A mostani megfigyelési-lehallgatási ügyben az Orbán-kormány igazságügy-minisztere egykori kollégáját, Stumpf István kancelláriaminisztert vádolta meg az ismeretlen forrásból megszerzett hangfelvétel alapján, hogy a Fidesz az MDF-et akarja bekebelezni. Orbán Viktor pártelnök szerint pártja számára lényegtelen, hogy ki az MDF elnöke.

A Fidesz nem foglalkozik az MDF-fel

"Másodsorban pedig mi egyáltalán nem foglalkozunk az MDF-fel. Az az ő sportáguk, hogy foglalkoznak velünk. Mi ebben a versenyszámban nem indulunk, tehát mi nem foglalkozunk velük" - hangsúlyozta.

Mindenesetre az tény, hogy az MDF-es politikusok a fővárosi közgyűlésben szinte rendszeresen együtt szavaznak az MSZP-SZDSZ koalícióval. A Republikon Intézet felmérése alapján az elmúlt fél évben az MDF burkoltan, a távolmaradás stratégiájával támogatta a kisebbségi szocialista kormányt.

Ezzel az eszközzel leggyakrabban a Tisztelet Társasága által jelölt MDF-es Vas János és Dávid Ibolya pártelnök éltek. Ők a vizsgált időszak szavazásainak több mint nyolcvan százalékán nem vettek részt. Szakértők szerint pedig a jelenlegi politikai helyzetben az MDF által kezdeményezett javaslat a parlament feloszlatására is Gyurcsány Ferencet segítette.

Boross Péter volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő mégis most vasárnap azt nyilatkozta, hogy az MDF balra nem köthet semmiféle kompromisszumot, mert az Antall József örökségének alapelveivel ellenkezne.
Németh Zoltán


« Előző oldal  1   2 
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.05.17. 19:00
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Oktatásszervező (Penta Unió Zrt.)
Belső ellenőr (BMSK Zrt.)
Könyvelő (DoclerHolding Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz