eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc

Az államügyészség dönt Oskar Gröning börtönbüntetéséről

Az észak-németországi Lüneburgban a bíróság 4 évi szabadságvesztéssel sújtotta Oskar Gröning egykori SS-őrt, mert bizonyítást nyert, hogy az auschwitzi koncentrációs táborban közreműködött 300 ezer, zömében magyar zsidó meggyilkolásában. Azonban az államügyészségnek kell eldöntenie, hogy a meggyengült egészségű, 94 éves Gröningnek a büntetést börtönben kell-e letölteni.

A mellékvádlókat képviselő ügyvéd megelégedéssel nyilatkozott a kiszabott büntetésről, amellyel a bíróság ismét figyelmeztette az egykori tetteseket, hogy nem térhetnek ki a számonkérés elől.

Utalt arra is, hogy a most véget ért lüneburgi perben fordult elő első alkalommal, hogy egy vádlott beismerte bűneit, és ezekért őszinte sajnálatát fejezte ki. A négy évi szabadságvesztéssel járó büntetés kihirdetése előtt a 94 éves Oskar Gröning a tárgyalóteremben megjelent túlélőkhöz fordulva kijelentette, nem lett volna szabad közreműködni mindabban, ami a haláltáborban történt, és sajnálkozott afelett, hogy nem korábban jutott erre a felismerésre.

Oskar Gröning 1944-ben az SS tagjaként az úgynevezett magyar akció idején az Auschwitzba szállított, és gázkamrába küldött zsidók hátrahagyott csomagjait kezelte, előkészítve a terepet a deportáltak következő csoportja számára, és bevételezte, majd az SS berlini központjába továbbította a csomagokban talált pénzt és értékeket, ezért auschwitzi könyvelőként ment át a köztudatba.

A magyar akció során a haláltáborba közel 140 vonatszerelvénnyel csaknem 450 ezer magyar zsidót hurcoltak. Oskar Gröning ellen már 1977-ben is folyt nyomozás, ezt azonban1985-ben leállították. A Lüneburgban most véget ért perhez 62-en csatlakoztak mellékvádlóként, többnyire holokauszt-túlélők és az áldozatok rokonai, köztük magyar állampolgárok is. Az ügyészség fogja eldönteni, hogy a vádlott egészségi állapota lehetővé teszi-e a büntetés börtönben történő letöltését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Guruló rendelők a hiányzó háziorvosok helyett – így működik a telemedicinális gyógyítás

Guruló rendelők a hiányzó háziorvosok helyett – így működik a telemedicinális gyógyítás

Az elmúlt egy évben a leghátrányosabb helyzetű hazai települések közül negyvenben indult el a telemedicinális ellátás, amellyel a megszűnt háziorvosi rendeléseket igyekeznek pótolni. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője azt mondta az InfoRádióban, hogy a visszajelzések döntő többsége pozitív, a modern technológia segítségével akár több száz kilométeres távolságból is tudnak tanácsokat adni az orvosok.

Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet

Két legyet egy csapásra – így foglalható össze leginkább Németország védelmi miniszterének az Egyesült Államokban tett látogatása. Boris Pistorius egyrészt határozott kommunikációval igyekezett hangsúlyozni, hogy a szövetségesek számíthatnak Németországra,. Másrészt nem hagyott kétséget afelől, hogy országa számít az Egyesült Államok támogatására.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×