eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Gyurcsány nem változtat véleményén

Nem változtat a bevándorlással kapcsolatos, a menekültek befogadását pártoló álláspontján Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök akkor sem, ha a magyarok, sőt saját pártja tagjainak többsége nem ért egyet vele.

A politikus szerdai szombathelyi fórumán úgy fogalmazott, hogy nem lesz "harminc ezüstpénzért a politika Júdása". A Demokratikus Koalíció elnöke hozzátette: álláspontja tisztességes, és belső meggyőződésén alapul.

Olyan embereknek, akik a háború elől menekülnek, nem lehet azt mondani, menjenek vissza a hazájukba, ahol halál várja őket, még akkor sem, ha biztosan vannak közöttük olyanok, akik reális veszélyt jelentenek - mondta Gyurcsány Ferenc.

A volt kormányfő arra biztatta 150-200 fős, zömmel az idősebb generáció tagjait képviselő hallhatóságát, hogy ha úgy akarnak élni, mint az osztrákok vagy a németek, akkor ebben a kérdésben is próbáljanak meg úgy gondolkodni, mint ahogyan azt ezekben az országokban teszik.

Magát hitét nem gyakorló római katolikusnak nevezve azt mondta: Ferenc pápával ért egyet, aki arra kérte az embereket, hogy ne zárkózzanak el azok elől, akik szükséget szenvednek.

Gyurcsány Ferenc élesen bírálta a kormányzatot és Orbán Viktor miniszterelnököt, mondván, a jelenlegi kormánypárt hosszabb távon bukásra van ítélve, mert nincs mögötte teljesítmény.

Példaként az oktatást említette. Szerinte ha továbbra is úgy mennek a dolgok, mint eddig, akkor a mostani gyerekek rosszabbul fognak élni, mint szüleik ma.

Gyurcsány Ferenc azt mondta: hit- és erkölcstan oktatása helyett laptopot adna a gyerekek kezébe, és minél több helyen tenné kétnyelvűvé a tantárgyak tanítását.

A pártelnök szerint az egészségügy is katasztrofális helyzetben van, ha tovább folytatódik az orvosok elvándorlása, nem lesz, aki gyógyítson.

Fricska a sorstól, hogy a magyarok jelentős része ma már támogatná a vizitdíj bevezetését, ha az hozzájárulna az egészségügy helyzetének megoldásához - jelentette ki.

Gyurcsány Ferenc hosszan ostorozta a korrupciót, és rablóbandának nevezte a kormány tagjait. Név szerint említette Orbán Viktor kormányfőt, Lázár János, Szijjártó Péter és Rogán Antal minisztereket, akiknek meggazdagodására szerinte nincs megfelelő magyarázat.

Saját anyagi helyzetét, módosnak nevezve magát, annak tulajdonította, hogy politikai pályafutása előtt sikeres vállalkozásokat irányított.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×