Ha 2007 a tüntetések éve volt, akkor 2008 a politikai felfordulásé. Az idei évet olyan események színesítették, mint a kormány által elvesztett népszavazás, a koalíció felbomlása és a kisebbségi kormányzás, valamint sztrájkok sorozata. Összeállításunk 2008 belpolitikai eseményeiről szól, amelynek második részében a kis pártok belharcait, a gazdasági válság hatásait és több belpolitikai botrányt tekintünk át.
Zuschlag: "A Ferin tényleg felb...tam az agyamat...gyakorlatilag mindent rám akar kenni" A magyar közéletet olyan botrányok tarkították 2008-ban, mint a Zuschlag-ügy vagy a budapesti, VII. kerületi ingatlanpanama.
Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselő még tavaly került előzetes letartóztatásba, büntetőpere azonban október 8-án kezdődött. Zuschlagot és társait, akik mind kötődnek az MSZP-hez, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítják. A vádirat szerint a 15 vádlott 75 millió forintos állami és európai uniós támogatás jogosulatlan megszerzésében közreműködött.
Felmerült a gyanú, hogy a nyomozás kezdeti eltussolásában magas rangú rendőri vezetők és politikusok is közreműködtek. A másodrendű vádlott, Lados István vallomásában Kiss Péter kancelláriaminiszterről, Arató Gergely oktatási államtitkárról és Újhelyi Istvánról, az MSZP egyik alelnökéről beszélt, mint akik érintettek az ügyben.
A főváros VII. kerületében egyebek mellett üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt vették őrizetbe és helyezték előzetes letartóztatásba az SZDSZ helyi frakcióvezetőjét. Gál György, az erzsébetvárosi önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke, és egy vele együttműködő vállalkozó az első információk szerint 700 millió forintos kárt okozott az önkormányzatnak, és további 1,6 milliárd forintos kár okozását kísérelte meg azzal, hogy áron alul adott el ingatlanokat több általuk létrehozott cégnek, majd a házakat jelentős haszonnal külföldieknek akarták értékesíteni. Később őrizetbe vették az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnökét is, akit csalással és hivatali visszaéléssel gyanúsítanak.