eur:
387.83
usd:
359.57
bux:
69257.97
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Már a harmadik selejtezőkörben az FTC

A magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapata játék nélkül kerül a harmadik fordulóba a Bajnokok Ligája selejtezőjében, miután a második körre kisorsolt ellenfele, az albán Skenderbeu keresetét szerdán elutasította a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

Az európai szövetség (UEFA) néhány gyanús kimenetelű hazai és nemzetközi mérkőzés után indított vizsgálata nyomán egy évre kizárta a sorozatból a Skenderbeut, amely azonban fellebbezett, de a CAS - ahogy a honlapján tudatta - elutasította a beadványt, egyúttal helyben hagyta az UEFA június elsejei ítéletét.

A Ferencvárosnak - amely július 13-án és 20-án lépett volna pályára az albánok ellen - így két párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy főtáblára kerüljön a Bajnokok Ligájában.

A selejtező 3. fordulójának sorsolását július 15-én tartják Nyonban.

Címlapról ajánljuk
A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben

A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben

Tartsuk tiszteletben és ne bántsuk az olimpiai bajnok úszó Milák Kristófot, ezt kéri a szurkolóktól Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. Beszélt a hatszoros olimpiai aranyérmes kajakozó Kozák Danuta visszatéréséről és az esélyesség kezeléséről is.

Elemzők az Arénában: Magyar Péter pártja az ellenzék legnagyobbja lett

A Tisza Párt vezetője számára a szervezetalkotás lehet a legnagyobb kihívás 2026-ig, de ha megmarad a politikában, akár Orbán Viktor kihívója is lehet – értékelt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Závecz Tibor, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszéltek a műsorban Karácsony Gergely főpolgármester és kihívóinak júniusi esélyeiről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Lélektani szinten a budapesti tégla lakások ára

Lélektani szinten a budapesti tégla lakások ára

Verhetetlen a tégla építésű lakások népszerűsége Budapesten, ahol a használtingatlan-adásvételek 80 százalékában ilyen típusú otthonok szerepeltek idén. A főváros egészét tekintve 992 ezer Ft/m2 az ilyen típusú értékesített lakások átlagos négyzetméterára, azonban hét kerületben a lélektani egymillió forintot is meghaladták. A legdrágább a XII. kerület, itt jelenleg az 1,2 millió forintot is meghaladja az átlag, míg a legtöbb lakást Erzsébet- és Józsefvárosban vásárolták a Duna House ügyfelei.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 10. 09:59
×
×
×
×