eur:
388.11
usd:
360.19
bux:
0
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Elmaradhat a metrómegállók felújítása

A Magyar Idők szerint egymillió mobiltelefon feltöltőkártya van illetéktelen kezekben. Elmaradhat a 3-as metró valamennyi megállójának a felújítása – írja a Magyar Nemzet belső városházi forrásokra hivatkozva. A napi.hu arról ír, hogy szeptembertől - elméletben - csakis tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás birtokában lehet hozzálátni a 300 négyzetméternél kisebb alapterületű, egyszerű bejelentéssel építhető lakóépület megvalósításába, a piaci szereplőknek azonban egyelőre fogalmuk sincs, milyen felelősségbiztosítást kell kötniük.

A Magyar Idők szerint egymillió mobiltelefon feltöltőkártya van illetéktelen kezekben. A lap úgy tudja: a három nagy magyarországi mobilszolgáltató cégnél milliós nagyságrendű feltöltőkártya szerepel mindössze két tucat személy nevén. Azt írják: minden társaságnál megvan az az 5-10 ember, aki kiemelten nagy „kártyafogyasztó”, s köztük jelentős átfedés is kimutatható.

Bár nincs elég informatikus, eladó vagy pincér a munkaerőpiacon, a kormány jövőre csak korlátozott számban támogatja ilyen szakemberek képzését – derül ki a Magyar Nemzet által megismert, a 2017/2018- as tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésből. Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete élesen bírálta a jelenlegi döntési rendszert: szerintük nem állnak rendelkezésre megbízható munkaerő-piaci előrejelzések, és az ezzel kapcsolatos tanulmányok is megalapozatlanok.

Elmaradhat a 3-as metró valamennyi megállójának a felújítása, Tarlós István főpolgármester pedig javaslatot készít a beruházás eredetileg 140 milliárdos költségének megfelezésére – írja a Magyar Nemzet belső városházi forrásokra hivatkozva. A jelenleg rendkívül rossz műszaki állapotú 3-as metróra készülő felújított szerelvények új síneken, korszerű biztonsági berendezésekkel járhatnak majd 2019 végétől, ám az egyre magasabb tervezett költségek és szűkös határidők miatt a 19 állomás felújítása kikerülhet a tervezetből.

Rendbe teszik a kőbányai terminált – írja a Magyar Idők. A perontetők szigetelése után ismét elindulhatnak a mozgólépcsők, és januárra megújulhatnak a gyalogos felüljáróra vezető lépcsők is a Kőbánya-Kispest vasútállomáson. A lap szerint az állomás teljes rekonstrukciója 2019 végére valósulhat meg, és ezzel párhuzamosan a MÁV rendezné a kaotikus tulajdonviszonyokat is.

A Népszabadság ma sem jelent meg, a lap kiadását szombaton váratlanul függesztette fel a tulajdonos.

A napi.hu arról ír, hogy szeptembertől - elméletben - csakis tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás birtokában lehet hozzálátni a 300 négyzetméternél kisebb alapterületű, egyszerű bejelentéssel építhető lakóépület megvalósításába, a piaci szereplőknek azonban egyelőre fogalmuk sincs, milyen felelősségbiztosítást kell kötniük. Az ezt szabályozó kormányrendelet ugyanis hetek óta a jogszabályalkotók asztalán hever.

Ahány számítás, annyiféle eredményre jut az uniós támogatások gazdasági hatásait illetően. Pedig a magyar gazdaság megítélése szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a növekedés mennyiben köszönhető az EU-támogatásoknak. Abból, hogy a magyar gazdaság a rekord magas uniós forráslehívás mellett sem tudott kirobbanó növekedést produkálni, a Portfolió kétféle következtetésre jut: vagy gyenge a növekedési potenciál, vagy az uniós források növekedési hatása elhanyagolható.

A General Electric globális technológiai igazgatója szerint a most zajló ipari forradalom nem a gépekről szól, hanem az automatizálásról, egy eredményorientált folyamatról. A pénzcentrum azt írja: a GE prognózisa szerint a gyárakban a gépsorok mellé lassan egyáltalán nem lesz szükség betanított munkásokra. Sokkal fontosabbá válik a hozzáadott érték, a szaktudás: egyedi megoldásokra, ötletekre, és találmányokra lesz majd szükség. A cég szerint az ipari robotok éves értékesítése világszerte évente átlagosan legalább 13 százalékkal növekszik majd 2017-2019 között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemzők az Arénában: Magyar Péter pártja az ellenzék legnagyobbja lett

Elemzők az Arénában: Magyar Péter pártja az ellenzék legnagyobbja lett

A Tisza Párt vezetője számára a szervezetalkotás lehet a legnagyobb kihívás 2026-ig, de ha megmarad a politikában, akár Orbán Viktor kihívója is lehet – értékelt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Závecz Tibor, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszéltek a műsorban Karácsony Gergely főpolgármester és kihívóinak júniusi esélyeiről is.

Hszi Csin-ping: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét, Hszi Csin-pinget. A tárgyalások után az előzetes hírek szerint mintegy másfél tucat megállapodást írtak alá, majd sajtónyilatkozatot tett a két vezető. Orbán Viktor felsorolta az ágazatokat, amelyekben megállapodások jöttek létre. Hszi Csin-ping kiemelte: stratégiai partnerséget köt a két ország, amellyel arany útra terelik a kínai–magyar kapcsolatokat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×