eur:
395.81
usd:
372.69
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Egy 18 éves gyerektől várják a csodát

Egy 18 éves gyerektől várják a csodát

Leonardo Jardim, az AS Monaco edzője azt mondja, hogy bár a Juventus kétségtelenül sokkal kedvezőbb helyzetben van a BL-elődöntő visszavágója előtt, csapata még álmodik a cardiffi fináléról.

A hercegség a francia bajnokságot vezető alakulata 2004-ben szerepelt legutóbb a Bajnokok Ligája döntőjében, akkor a Real Madrid és a Chelsea kiejtése után kikapott José Mourinho Portójától. Talán nem mindenki emlékszik rá, érdemes felidézni, Didier Deschamps irányította a csapatot, amelynek Ludovic Giuly, Patrice Evra és Fernando Morientes volt a három legnagyobb sztárja.

A mostani alakulatban talán nincsenek ekkora klasszisok, de több a fiatal tehetség, köztük Kylian Mbappé, aki – állítólag – a nyáron a Real Madridhoz igazol.

Mbappé a monacóiak első számú reménye,

tekintve, hogy a legutóbbi két idegenbeli BL-mérkőzésen, Manchesterben a City ellen és Dortmundban a Borussia ellen is szerzett gólt az első húsz percben. Hasonlóra most is nagy szüksége lenne a Monacónak.

Főleg, mert hogy a 2-0-ra megnyert Monte-Carló-i első mérkőzés után szinte minden más adat, statisztika, s alkalmasint

a játéktudásbeli különbség is az idén a BL-ben még egyetlen gólt sem kapó Juventus mellett szól.

Érzi ezt az olasz sportsajtó három zászlóshajója is. A La Gazzetta dello Sport a Missione Finale címet választotta, amely ebben az esetben, bármennyire is könnyű lenne az utolsó küldetésre asszociálni, inkább a döntő küldetésére utal. A Juvénak az utolsó lépést a céljai eléréséhez Cardiffban kell majd megtennie. Érdekes, hogy a Gazzetta Gianluigi Buffont az Aranylabda esélyesének tartja, jeletve, hogy a kapus „a BL-re és az Aranylabdára vadászik”.

A Corriere dello Sport a Juve eljövendő nagy éjszakáira hívja fel a figyelmet. A mai BL-elődöntő után az AS Roma elleni, akár a bajnoki cím sorsát eldöntő rangadó, illetve az azt követő szerdán várhatóan a Lazio elleni Olasz Kupa-döntő következik. S mellette Allegri figyelmeztetése: „El kell érni a döntőt!” A torinói Tuttosport is idézi az edzőt, aki szerint csapatának még annál is jobban kell játszania, mint Monte-Carlóban tette”.

Eben az egyben nincs feltétlenül igaza.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×