eur:
395.51
usd:
366.65
bux:
65519.84
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A kormány harcol a Benes-dekrétumok eltörléséért

Minden erőnkkel harcolni fogunk a felvidéki magyarság jogfosztását kimondó Benes-dekrétumok eltörléséért - jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn a Tolna megyei Bonyhádon.

Potápi Árpád János a felvidéki magyarok kitelepítésének 70. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen hozzátette: a kitelepítés áldozatainak emléke kötelez bennünket arra, hogy "a határokkal szétszakított magyar nemzet összetartozásának lángját átadjuk a következő generációknak".

Azt mondta, a felvidéki magyarságra a második világháború után vártak a legsúlyosabb megpróbáltatások: hontalanná váltak saját hazájukban, és elszenvedőivé egy "ördögi tervnek", amely felelősöket keresett az ártatlanok között.

A politikus felidézte: 1947-ben és 1948-ban 23 ezer magyar család, összesen csaknem százezer felvidéki magyar érkezett Magyarországra a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény keretében, de az 1945 és 1949 között csehszlovák területekről elmenekülőkkel együtt csaknem százötvenezren hagyták el ezeréves szülőhazájukat. Közülük háromezren Tolna megyében találtak új otthonra, azokban a házakban kaptak helyet, ahonnan akkor költöztek ki előző lakóik, a hasonló bélyeget viselő német családok - tette hozzá.

A Völgységi Múzeum előtt tartott megemlékezésen, amelyen mintegy kétszázan vettek részt, Potápi Árpád János úgy fogalmazott: az áttelepített felvidékiek hét évtized elteltével sem feledték el szülőföldjüket, a lelki kötelékek összekötötték őket a határ másik oldalán élőkkel. Szavai szerint az egymáshoz ragaszkodás tartotta egyben a sorompókkal elválasztott nemzetrészeket.

A nemzeti összetartozás napja alkalmából köszönetet kell mondani annak a két és fél millió Kárpát-medencei magyar embernek, aki nem hagyta el szülőföldjét, kitart, "őrzi egykori országunkat" - mondta az államtitkár.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×