eur:
394.22
usd:
364.96
bux:
65556.24
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Újabb kasza a paksi népszavazásnak

A Kúria szerint sem hitelesíthető az LMP-nek a paksi bővítés megakadályozását célzó népszavazási kérdése, mert a bíróság szerint nemzetközi szerződést érint, tehát nem lehet népszavazást tartani róla.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) április 18-án tagadta meg a Ferenczi István, az LMP országos elnökségi tagja által benyújtott népszavazási kérdés hitelesítését. A kérdés úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy új atomerőművi blokk csak akkor kaphasson létesítési engedélyt, ha az azzal együttesen számított magyarországi teljes villamosenergia-termelő kapacitás legalább egyharmada megújuló energiaforrás hasznosításával működik?"

Az NVB többsége az elutasításnál arra hivatkozott, hogy a kérdés nemzetközi szerződésből eredő kötelezettséget érint, ebben pedig nem lehet népszavazást tartani az alaptörvény szerint. Emellett a bizottság szerint megtévesztő is a kérdés, mert a népszavazás eredménye csak három évig kötelező az Országgyűlésre.

A Kúria kedden elbírálta az NVB határozata ellen benyújtott jogorvoslatot és helybenhagyta a hitelesítést megtagadó döntést. A bíróság egyetértett az NVB álláspontjával abban, hogy a kérdés nemzetközi szerződésbe ütközése miatt tiltott tárgykört érint. A Kúria ugyanakkor azt is megállapította, hogy a kérdés nem felel meg a választópolgári egyértelműség követelményének - közölte a Kúria sajtótitkársága.

Mindezek miatt helybenhagyták az NVB hitelesítést megtagadó döntését. A döntés jogerős.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a friss bérstatisztikákkal foglalkoztunk, amelyek első blikkre meglepően szép képet mutatnak a hazai munkaerőpiacról, a részletek ugyanakkor valamelyest árnyalják a helyzetet. A témáról Hornyák Józsefet, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében a ma megjelent 2023-as válási és házasodási statisztikák kapcsán Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke volt a vendégünk, akivel arról beszéltünk, hogy mennyire elterjedtek és mire használhatók a házassági vagyonjogi szerződések Magyarországon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×