eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Trump megfenyegette Phenjant

Trump megfenyegette Phenjant

Észak-Korea amerikai célpontok elleni rakétatámadás mérlegeléséről döntött, Donald Trump elnök pedig sosem látott dühvel és tűzzel fenyegette meg Phenjant.

Észak-Korea "bármelyik pillanatban" végrehajthatja a Guam szigete elleni rakétacsapás tervét, amint erről döntést hoz Kim Dzsong Un – nyilatkozta a diktatórikus vezetésű ország hadseregének egyik szóvivője. A bejelentés szerint Phenjan „komolyan mérlegei”, hogy támadást indít az Egyesült Államok csendes-óceáni külbirtoka ellen, ahol az amerikai haderőnek hadászati jelentőségű katonai létesítményei vannak. Egy másik katonai szóvivő arról beszélt: Észak-Korea kész megelőző csapást végrehajtani, ha úgy látja, hogy az Egyesült Államok provokációra készül ellene. A Washington Post arról írt, amerikai hírszerzési adatok szerint a sztalinista berendezkedésű állam olyan nukleáris robbanófejek hozott létre, amelyeket képes célba juttatni saját fejlesztésű rakétáival.

A szabadságát töltő Donald Trump amerikai elnök azt mondta, az észak-koreai fenyegetőzés a szokásosnál is intenzívebb. Majd megismételte, ha a phenjani vezetés ezt folytatja, olyan dühvel, tűzzel és valódi erővel kell szembenézzen, amilyet még nem látott a világ. A Phenjani retorika változása minden bizonnyal újabb válasz az ENSZ BT hétvégi, a tiltott atom és rakétakísérletei miatt – amerikai kezdeményezésre – elrendelt újabb szankciókra. A büntetőintézkedések hatására az észak-koreai exportbevételek harmadával, egymilliárd dollárral eshetnek vissza, ami igen komoly kiesést jelenthet. Most ráadásul a Phenjan legfőbb szövetségesének tartott Kína vezetése is jelezte, "100 százalékig, teljesen és szigorúan" betartja az új szankciós előírásokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×