eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Az olaszliszkai gyilkosság áldozatának családja sosem kap kártérítést

Egy fillért sem láttak még a nekik megítélt 46 millió forintos kártérítésből Szögi Lajos árvái és özvegye, pedig a háromgyerekes, köztiszteletben álló családapa gyilkosai közül ketten már szabadlábon vannak, ketten pedig – ha kedvezményt kapnak – nemsokára letöltik a büntetésüket.

Az olaszliszkai tragédia az egész országot megrázta: 2006 októberében a szabályosan közlekedő Szögi Lajos kocsija előtt átszaladt, majd az árokparton elesett egy 11 éves kislány. Amikor Szögi megállt, hogy megnézze, nem esett-e baja, a gyerek rokonai, ismerősei rátámadtak. A pedagógust két kislánya szeme láttára agyonverték. A jogerős ítélet 2009-ben született meg, ­2010-ben pedig a kártérítésről is döntött a bíróság.

Hiába kapták meg papíron a sok pénzt, semmi se jutott belőle nekik – mondta Helme­czy László, a család jogi képviselője a Blikknek. – Pedig nagy szükség lett volna a pénzre: az elhunyt özvegye óvónő, a szülei kisnyugdíjasok voltak, a legnagyobb lány már akkor egyetemre járt, a középső később orvosnak tanult, a legkisebb most középiskolás.

A kártérítés elmaradásának oka egyszerű: amikor a büntetőperekben zárolják az elkövetők vagyonát, abból először a nyomozás és a bírósági per költségeit térítik meg az államnak, és csak ezután következhetnek az áldozatok. Az olaszliszkai elkövetők gyakorlatilag vagyontalanok: ha végeznek is munkát a fogva tartásuk alatt, abból semmi nem jut a sértetteknek.

A Szögi családot évek óta egy, az ügyvéd által létrehozott alapítvány támogatja hónapról hónapra. Annak idején nagyon aggódtam ­miattuk, hogy fogják feldolgozni a borzalmakat. Ez a mai napig nem sikerült nekik, ez a tragédia feldolgozhatatlan – folytatta az ügyvéd. – Lajos két kisebb lánya volt akkor a kocsiban. A legkisebbnek semmilyen konkrét emléke nincs az apja bántalmazásáról. A középső lány már gimnazista volt, őt ki is hallgatták a rendőrök. Emlékszem, még a sokat látott nyomozók is megkönnyezték a vallomását. 

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×