eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Strandolók a Balaton északi partján, a Veszprém megyei Balatonfüreden.
Nyitókép: H. Szabó Sándor

Egyre trendibb a Balaton, és még csak most jön a java

Hosszú évek óta fejlődik a Balaton - állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Hoffmann Henrik szerint a szolgáltatók és a szolgáltatások is sokat változtak az elmúlt években és a helyi programok is csábítóak mind a magyar, mind a külföldi vendégek számára.

Egy kormánydöntés alapján a Balaton két éve 370 milliárd forrást kapott infrastruktúrafejlesztésekre, településfejlesztésekre, és strandfejlesztésekre, amelyek el is indultak - mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Hozzátette, jelenleg is be van adva több olyan pályázat, ami a szálláshelyek korszerűsítésére szolgál.

Mint mondta, a fejlesztéseknek köszönhetően

kapacitásbővítésről és színvonalemelésről is beszélhetünk, és a balatoni programkavalkád is rendkívül színes és színvonalas lett az évek alatt.

Mindegyik balatoni fesztivál látogató-rekordot döntött, tehát azt lehet mondani, hogy izgalmas hellyé vált a Balaton.

"A Balaton nagyon trendi és érdemes ide eljönni, mert az a hely Magyarországon, ami mindenkinek mosolyt csal az arcára" - vélekedett Hoffmann Henrik.

Szálláshelyek kapacitása

A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint hétvégén nagyon nehéz szállást találni, hétköznap még elvétve lehet találni szálláshelyeket itt-ott, de nemcsak a Balaton-parton lehet ilyenkor lakni, hanem a háttértelepüléseken is. Ott is nagyon széles szálláshelykínálat vár az odautazókra, és még talán az sem jelenthet gondot, hogy a parttól kicsit messzebb esik.

Közlekedési gondok megoldása a régióban

A magyar tengeren évről évre több a látógató, egyre terheltebb a Balaton-part, nagyon sokan érkeznek autóval, ezért elindultak csomópont fejlesztések, ami az északi partra érkezőknek nagyon fontos különbség lesz:

a 71-es út külön lehajtója készül el az M7-es autópályáról. Ugyanez megtörténik az M7-es autópályáról Keszthely környékén, így a Badacsony is érthetőbbé válik.

De nemcsak az utak újulnak meg, hanem a Balatoni Hajózási Zrt fejlesztése is megtörténik. Az új hajók vásárlásával, gyors hajójáratok indításával és a Fonyód-Badacsony komppal enyhülés lehet majd az alkalmankénti nyári közlekedési káoszban - emelte ki Hoffmann Henrik. Aki hozzátette azt is, hogy természetesen még ebben is van feladatuk.

Balaton vízminősége

A Szövetség elnöke szerint a Balaton vízminősége kiváló, ha nem a strand közvetlen környezetében fürdik, akkor láthatja a saját lábát a vízben. Még annak ellenére is, hogy ilyen terhelt és ilyen sokan veszik igénybe, még így is nagyon tiszta. A meleg nyár ellenére is még igen magas a vízállás, sok víz van a tóban.

A vendéglátóhelyeken van-e elég munkavállaló?

Mindig aggodalomra ad okot, amikor a szezonális helyek megnyitnak a Balatonon. De Hoffmann Henrik szerint megoldható a munkaerőprobléma, meg lehet találni a munkavállalókat, meg lehet tanítani őket folyamatokra, okos szervezéssel ki lehet találni, hogy miként szolgálhatók ki a vendégek.

"Az elmúlt időszakban a bérek is sokat változtak, egyre többet tudnak fizetni a munkáltatók.

Sokat számított az áfacsökkentés is idén a vendéglátásban, ezek elegendő forrást biztosítanak ahhoz, hogy magasabb béreket lehessen adni, és vonzóbbá tegyük magát a pályát"

- jelezte az elnök.

Elmondta azt is, hogy sajnos az alacsony bérek miatt maga a pálya sem volt vonzó, és nem sokan választottak szakmának a vendéglátást. Mint kifejtette, bízik benne, hogy ez hosszabb távon megoldódik, és abban is hogy versenyképesek lehetünk a nyugat-európai bérekkel.

"A vendégek is el tudják fogadni azt, hogy ahhoz, hogy a színvonalat megtartsák, picivel magasabb árat kell fizetni és a termék színvonala, maga a Balaton komplexitása, a turisztikai termék is pozitív irányba változik, adott estben még többet is érhet" - összegezte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×