belföld

Bruck Gábor: Semmi sem sül ki abból, ha két halott párt összeáll

2010. február 9., kedd 15:14     InfoRádió
Az MDF és az SZDSZ együtt sem érdemli meg, hogy bejusson a parlamentbe - mondta Bruck Gábor kommunikációs és stratégiai tanácsadó az InfoRádió Aréna című műsorában. Szerinte abból semmi nem sülhet ki, ha két halott párt összeáll.
 

1

Bruck Gábor nem számít meglepetésre. Szerinte az a valószínűbb, hogy az MDF-SZDSZ együttműködés nem jut be a parlamentbe, a választók ugyanis büntetni fogják a pártokat.

Szavai szerint az SZDSZ meghalt, így nem érdemli meg, hogy parlamenti erő legyen, az MDF pedig egy virtuális párt, hiszen évek óta csak 3-4 vezetőjét látni, de a párt maga nem létezik, nincsen például vidéki tagozata.

Bár sok középen álló szavazóban él az az illúzió, hogy ha elege van a Fideszből vagy az MSZP-ből, akkor a két kisebb párt szövetségével adódik számára egy új, középen álló demokratikus erő, Bruck Gábornak mégis az az aggodalma, hogy az MDF megöli ezt az illúziót.

"Lehet, hogy április 11-én megkönnyíti a pártszövetség a szavazást, de félek, hogy 12-én még inkább depressziós leszek, mert a politikai erő nem tudja betölteni ezt a szerepet" - tette hozzá a kommunikációs szakértő.
Hanganyag: Exterde Tibor



 
> időjárás
> Budapest 
16ºC,kissé felhős    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.03. 19:00
2010.09.03. 19:00
Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, főpolgármester - jelölt
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Pénztáros (wow! budapest)
Settlement munkatárs (Erste Befektetési Zrt.)
JAVA fejlesztő (MP Solutions Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz