belföld

Éles és személyeskedő vita a BKV-bizottság szerdai ülésén

2010. február 24., szerda 14:36     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Két hét múlva, március 10-re elkészíti a BKV ügyeit vizsgáló bizottság jelentéstervezetét György István (Fidesz); a Fővárosi Közgyűlés BKV-vizsgálóbizottságának vezetője ezt a testület szerdai ülésén, a tervezet koncepciójának vitája során közölte.
 

1

György István elmondta, hogy a nap folyamán Steiner Pál (MSZP) bizottsági tagtól javaslatokat kapott a koncepcióval kapcsolatban, azok egy részét beépítette a bizottsági tagoknak kiosztott tervezetbe. Az tulajdonképpen arról szól, milyen elvek mentén, miről kellene szólnia a vizsgálóbizottság jelentésének - tette hozzá.

Steiner Pál javasolta, hogy vegyenek igénybe könyvvizsgálót és jogászszakértőket, mert - álláspontja szerint - kivitelezhetetlen, hogy a bizottság tagjai háromezer oldal iratot áttanulmányozzanak, és abból következtetést vonjanak le.

A szocialista politikus György István javaslatára reagálva közölte: tervei szerint, ha a szerdai ülésen elfogadják a koncepciót, akkor az alapján március 10-ére elkészítené a vizsgálóbizottság a jelentéstervezetet. Amennyiben a tervezet tartalma a bizottsági tagok számára nem elfogadható, akkor kellene visszatérni a szakértők kérdésére, és kérni a közgyűléstől a bizottság mandátumának meghosszabbítását - vélekedett Steiner Pál. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vizsgálóbizottság nem kapott pénzt szakértői megbízásokra, és az amúgy is felvetné a közbeszerzési eljárás szükségességét.

Bőhm András (SZDSZ) azt javasolta, fogadják el a koncepció elveit, hatalmazzák fel az elnököt, hogy szükség esetén igénybe vehessen szakértőt, és amennyiben az indokolt, a március 9-i közgyűlésen terjesszék elő költségigényüket.

A testület végül egyhangúlag úgy döntött, a koncepcióterv elveivel egyetért, a szakértők igénybevételét szükség esetén elnöki döntésre bízza és a pénzügyi ellenőrző bizottság költségkeretéből finanszírozzák a kiadásokat.

A bizottsági ülésen, ahogy a korábbi üléseken is, személyeskedő vita alakult ki, főleg Németh Szilárd (Fidesz) és Steiner Pál között.

A testület szerdán megkezdte Lakos Imre volt közlekedési tanácsnok meghallgatását. Az SZDSZ-es politikus a bizottsági ülésre érkezőben, újságírói kérdésre, azt mondta, nincs felelőssége a BKV-s ügyekben.

A BKV-nál kitudódott, a közlekedési céget érintő szabálytalanságok munkajogi, polgári jogi és esetleges büntetőjogi vonatkozásainak kivizsgálására november 26-án alakított eseti bizottságot a Fővárosi Közgyűlés, a testületnek március 24-ig van mandátuma arra, hogy jelentést készítsen.



 
> időjárás
> Budapest 
16ºC,kissé felhős    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.03. 19:00
2010.09.03. 19:00
Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, főpolgármester - jelölt
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Szoftverfejlesztő (Novopharma Kft.)
Területi képviselő (Német gépforgalmazó cég)
Területi Képviselő (Unix Autó Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz