eur:
393.94
usd:
364.97
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Pexels

2019 már elkezdődött - megmutatjuk

Szamoán és Kiribatin köszöntötték elsőként az új esztendőt, az utolsó pedig Amerikai Szamoán lesz - magyar idő szerint holnap délben.

Szamoa, a csendes-óceáni szigetország 2011-ben ugrott előre az időben, amikor kereskedelmi megfontolásokból időzónát váltott a nemzetközi dátumválasztótól nyugatra. Ezzel 24 órával előrébb került, és abban az évben kimaradt a naptárból a december 30-i nap.

A Szamoán tartózkodó kalandvágyók két szilveszteri mulatságon is részt vehetnek: előbb koccinthattak az újévre a fővárosban, Apiában, ahol tűzijátékkal várrák az érdeklődőket, majd repülőre ülve 164 kilométerrel arrébb, Amerikai Szamoán ismét megünnepelhetik a 2019-es év beköszöntét.

Szamoán és Kiribatin közép-európai idő szerint 11 órakor kezdődött az új év, egy órával később már Új-Zélandon is 2019-et írtak. Tizenhárom órakor Tuvalun, egy órával később Ausztrália nagy részén,és Új-Zélandon is átléptek az új esztendőbe. Az új-zélandi Aucklandban tízezrek gyűltek össze a Sky Towernél, hogy megcsodálják a 328 méter magas tévétorony tetejéről indított tűzijátékot.

Ausztrália legnagyobb városának, Sydney kikötőjében becslések szerint egymillióan gyönyörködtek az idén augusztusban elhunyt Aretha Franklin, a "soul királynője" egyik dalára komponált, arany, bíbor és ezüst színű ünnepi tűzijátékban, amelyhez 8,5 tonna alapanyagot és több mint 100 ezer pirotechnikai effektust használtak fel. Az ENSZ 2019-et az őshonos nyelvek nemzetközi évének nyilvánította, ennek jegyében az őshonos kultúrákat is ünnepelték a sydney-i öbölben.

Óceánia után Ázsiában zárult le az idei esztendő és kezdődött meg az új év.

Közép-európai idő szerint 17 órakor Kínában köszöntött be az új év. Hszi Csin-ping kínai elnök újévi üzenetében azt ígérte, hogy folytatják a reformokat és az ország megnyitását a világ előtt. Hszi nem tért ki külön a Washingtonnal folytatott kereskedelmi háborúra, csak annyit jegyzett meg, hogy 2019 "új lehetőségeket és kihívásokat" hoz majd.

Észak-Koreában Kim Dzsong Un vezető várhatóan újévi beszédében ismerteti az ország prioritásait. Tavalyi beszédében a phenjani vezető bejelentette, hogy csökkenteni kívánják a feszültséget Dél-Koreával és Észak-Korea részt kíván venni a dél-koreai téli olimpián.

Hongkongban 300 ezer embert vártak a Victoria Harbourba, ahol öt hajóról lövik ki a tízperces tűzijátékot.

A Tokiótól északra fekvő Szaitamában az amerikai szupersztár Floyd Mayweather és egy fiatal japán kickbox bajnok, Naszukava Tensin párharca volt a szilveszteri fő attrakció.

Szingapúr, 2018. december 31.
Tűzijátékok petárdái robbannak a szingapúri Marina-öbölben 2019. január 1-jén.
MTI/EPA/Wallace Woon
Szingapúr, 2018. december 31. Tűzijátékok petárdái robbannak a szingapúri Marina-öbölben 2019. január 1-jén. MTI/EPA/Wallace Woon

Jakartában több száz pár mondja ki a boldogító igent egy gigaesküvőn, míg a hatóságok felkérték a minapi szökőár sújtotta Banten tartomány lakóit, hogy az áldozatokra emlékezve mondják le az újévi ünnepségeket.

Párizs szívében fokozott biztonsági intézkedések közepette tartják meg az ünnepségeket, az ellenőrzés egyaránt vonatkozik a bámészkodókra és a turistákra, de az üzemanyagadó emelése miatt tiltakozó sárgamellényesekre is, akik "ünnepi, erőszakmentes" megmozdulást ígértek.

Nagy-Britanniában, ahol a 2018-as esztendő igencsak mozgalmasra sikerült a Brexit miatt, a London Eye óriáskerékről indított tűzijátékot európai művészek zeneszámai kísérik. A brit lakosságot mélyen megosztó uniós kiválás tervezett időpontja 2019. március 28.

Közép-európai idő szerint kedden délben üdvözlik 2019-et Amerikai Szamoán, egy órával rá pedig a Baker-szigeten és a Howland-szigeten is eljön az új év, bár köszönteni nem fogják, mert mindkét atoll lakatlan.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Negyedik napja erősödik a forint

Negyedik napja erősödik a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz. Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×