Révkomáromba utazik holnap Sólyom László volt köztársasági elnök. Még a kilakoltatási moratórium lejárta előtt megkezdi tevékenységét a Nemzeti Eszközkezelő Társaság. A család kilátástalan anyagi helyzete lehetett az Ácson történt gyilkosságok egyik indítéka.
A honvédelmi miniszter nyitotta meg a hadijátékokat a Szombathelyen zajló Savaria Történelmi Karneválon; a szervezők vasárnap estig legalább 120 ezer látogatót várnak. Hende Csaba fogadta a felsorakozott légiók üdvözlését, majd megtekintette az ókori hagyományőrzők alaki gyakorlatát.
Nagyváradon folytatódott a debreceni virágkarnevál; a több éve kialakult hagyománynak megfelelően az idén is átment néhány virágkocsi a határ menti városba, de most először lépte át az országhatárt a Szent Koronát ábrázoló kompozíció. Az öt színpompás virágkocsi felvonult Nagyvárad néhány utcáján, majd a nap folyamán a Körös partján tekinthették meg az érdeklődők.
Újabb kisebb földrengés volt reggel Miskolc környékén. A Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma közölte: a Richter-skálán mért 2,4-es erősségű földmozgás Miskolctól 15 kilométerre délre, Emőd térségében volt. Károkról nem érkezett jelentés. A héten összesen nyolcszor regisztráltak földmozgást a térségben.
Prágában megemlékezést tartottak a cseh rádió épületénél a Varsói Szerződés csapatai csehszlovákiai bevonulásának 42. évfordulóján. A Varsói Szerződés öt országának, köztük Magyarországnak az 1968. augusztus 21-re virradó éjszaka elkezdődött inváziója az év végéig 108 csehszlovák halálos áldozatot követelt, és 500 ember sebesült meg súlyosan. Többen a rádió épületénél lezajlott összecsapásban vesztették életüket.
Kína északkeleti részén hárman eltűntek, több mint 50 ezer embert kiköltöztettek Tantungban, miután a város egyes részeit elöntötte a megáradt Jalu folyó. A helyi hatóságok közlése szerint 230 ház összedőlt, és sok helyen megszakadt az áram-, és telefonszolgáltatás. Folytatódtak az áradások Pakisztánban is; ezúttal több mint 150 ezer embert költöztettek ki 24 óra alatt a déli Szindh tartományban, mert az Indus folyó elöntött számos kisvárost és falut. A szakemberek arra számítanak, hogy a következő napokban javul a helyzet.