Lezárult a jelöltállítás szakasza, Budapesten 82 jelölt indul a 23 polgármesteri posztért. Ebben a kategóriában csak 8 hölgy méretteti meg magát, igaz, három fővárosi kerületben két-két nő is indul. Országosan a Fidesz újabb rekordot ért el: a csökkentett önkormányzati létszám mellett is minden idők legtöbb jelöltjét állítja csatasorba, több mint 8 ezret. A Jobbik közel került az MSZP-hez, de a politikailag fontos helyeken még jelentős lemaradásban van a radikális párt. A jelöltállítás leginkább az LMP-t küldte padlóra - vélekedik Török Gábor politikai elemző.
A Jobbik a rosszabbik listát adta le Kaposváron?A Jobbik két listát adott le a megyei területi és kettőt a kaposvári választási irodának péntek délután négy órai leadási határidőig; a választási bizottságok döntésére vár, hogy melyiket veszik nyilvántartásba, ugyanis a választási törvény szerint egy párt csak egy listás jelölést adhat le.
Lukács Zoltán, a Somogy megyei választási iroda jogi helyettese az MTI-nek elmondta: pénteken kaptak egy megyei listát a Jobbiktól, később a párt kampányfőnöke telefonon azt kérte, hogy tekintsék azt semmisnek, újat adnak be. Tudomása szerint az elsőként beadott lista vezetőjének személyével volt gond - jegyezte meg az iroda munkatársa.
A kaposvári választási irodához ugyancsak két kompenzációs listát adtak be a Jobbik nevében - közölte Kéki Zoltán az MTI-vel.
A második leadása után a Jobbik képviselője beadványában azt kérte, hogy a korábbi kompenzációs listát tekintsék semmisnek - tette hozzá a választási iroda vezetője.
Az illetékes választási bizottságok várhatóan hétfőn döntenek a vitatott listákról.
Az LMP nem tudott polgármester-jelöltet állítani NyíregyházánA parlamenti pártok közül a Lehet Más a Politika (LMP) nem tudott polgármesterjelöltet állítani Nyíregyházán - közölte Gál György, a város aljegyzője, a helyi választási iroda helyettes vezetője pénteken.
A péntek délutáni határidőig a helyi választási bizottság egyedül Nagy Lászlót, az MSZP polgármesterjelöltjét vette hivatalosan nyilvántartásba a szükséges számú ajánlószelvények és a választási bizottság döntése alapján - mondta a tisztségviselő. Hozzátette: elegendő ajánlószelvényt nyújtott be Kovács Ferenc, a Fidesz-KDNP, valamint Gyüre Csaba, a Jobbik Magyarországért Mozgalom polgármesterjelöltje is, de az indulásuk elfogadását a választási bizottságnak még hivatalos döntéssel meg kell erősítenie.
Rajtuk kívül más polgármesterjelölt nem adott le ajánlószelvényeket Nyíregyházán, így Priksz Gábor, az LMP előzetesen megnevezett indulója, civilszervezeti menedzser sem, ami azt jelentheti, hogy nem tudta a kellő számú szelvényt összegyűjteni - hangsúlyozta Gál György.
Nyíregyháza korábbi MSZP-s polgármestere, Csabai Lászlóné a nyugdíjkorhatárt elérve bejelentette visszavonulását, nem jelöltette magát a tisztségre.
Négy szervezet listáját vették nyilvántartásba SzabolcsbanNégy szervezet jelöltlistáját vették nyilvántartásba Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a térségi önkormányzati közgyűlés tagjainak október 3-i megválasztásához - közölte Fazekas János megyei főjegyző pénteken.
A Fidesz-KDNP, az MSZP, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, valamint a Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség adott be megfelelő számú ajánlószelvényt, és jelöltjeik közül választhatják majd meg a 26 tagú testületet a szavazók - mondta a területi választási iroda vezetője.
Hozzátette: a parlamenti pártok közül a Lehet Más a Politika nem nyújtott be listát a péntek délutáni határidőig, bár az információk szerint gyűjtött ajánlószelvényeket a megyében. Fazekas János azt is elmondta, hogy kik a pártok listavezetői, megyei közgyűlési elnökjelöltjei.
A Fidesz-KDNP Seszták Oszkárt, a jelenlegi megyei önkormányzati elnököt, az MSZP Veres János volt pénzügyminisztert, a Jobbik Bakó Józsefet, a párt szabolcsi alelnökét, míg az Összefogás Szövetség Helmeczy László ügyvédet, a közgyűlés 1999-2002 közötti elnökét, volt MLSZ-alelnököt nevezte meg első helyen az indulók között.
Kecskemét: csak a Fidesz-KDNP és az MSZP tudott polgármesterjelöltet állítaniKecskeméten a parlamenti pártok közül a Fidesz-KDNP és az MSZP tudott polgármesterjelöltet állítani, míg a Lehet Más a Politikának (LMP) és a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak nem sikerült elegendő ajánlószelvényt összegyűjtenie.
A választási iroda pénteken, a jelöltállításra törvényben meghatározott határidő letelte után, azt közölte az MTI-vel: Kecskeméten a Fidesz-KDNP és az MSZP állított polgármesterjelöltet, akiket a választási bizottság már korábban nyilvántartásba vett.
Korábban az LMP Vágó Gábor országgyűlési képviselőt indította jelöltként, de a parlamenti pártnak nem sikerült összegyűjtenie a szükséges számú ajánlószelvényt. A Jobbik is megnevezte a polgármesterjelöltjét, de nem adtak le a nevére kiállított ajánlószelvényt péntek délután 16 óráig.
Kecskemét 15 egyéni választókerületének mindegyikében a Fidesz-KDNP, az MSZP és az LMP tudott képviselőjelöltet állítani, de az utóbbi pártnak több jelölje még a választási bizottság döntésére vár. A Jobbik hét választókerületben állított jelöltet, a Magyar Kommunista Munkáspárt három, míg az MDF két helyen állított jelöltet.
Négyen versenghetnek Érd polgármesteri székéértNégy polgármesterjelöltet vettek nyilvántartásba Érden, miután mindannyian a határidőn belül leadták a megfelelő számú ajánlószelvényt, és azokat már ellenőrizték is - tudta meg az MTI a helyi választási irodától.
A megyei jogú városban a Fidesz jelöltje a jelenlegi polgármester, T. Mészáros András , míg a Közérdek- MSZP Döcsakovszky Bélát indítja (a jelölt 2002 és 2006 között már irányította a várost).
Sikerült elegendő mennyiségű ajánlószelvényt összegyűjtenie egy új helyi szerveződés, a 2030 - A Mi Irányítószámunk Egyesület színeiben megméretésre vállalkozó polgármesterjelöltnek, Csőzik Lászlónak is. Csőzik jelenleg az érdi önkormányzat SZDSZ-es képviselője, illetve a város egyik alpolgármestere.
Az október 3-ai választás negyedik érdi polgármesterjelöltje Horváth András (független), a Fidesz- KDNP korábbi kampányfőnöke, a Fidesz és a KDNP tagja, aki jelenleg az érdi önkormányzat KDNP-frakciójában tevékenykedik.
Több mint 15 ezer kisebbségi jelöltet jelentettek beTöbb mint 15 ezer kisebbségi jelöltet jelentettek be a jelölőszervezetek az október 3-ai települési kisebbségi választásra - derül ki az Országos Választási Iroda (OVI) internetes tájékoztató oldalának péntek délutáni adataiból.
A kisebbségi jelöltek bejelentésére pénteken 16 óráig volt lehetőségük a jelölőszervezeteknek. A választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg az OVI honlapján.
Mindezek alapján tehát, bár a határidő 16 órakor lejárt, a www.valasztas.hu oldalon még egy ideig folyamatosan frissülnek a jelöltek számára vonatkozó adatok.
Az este 6 órás adatok szerint 15.733 jelöltek jelentettek be a 13 kisebbség jelölőszervezetei. A legtöbb jelöltet a cigány kisebbségi választásra állították, 10.102-t, a második legtöbb jelöltet, 2.218-at, pedig a német kisebbség választására.
A szlovák kisebbség választására jelenleg 655 jelölt van, a horvátra 641, a románra 479, a ruszinra 426, a lengyelre 250, a szerbre 226, a görögre 222, az örményre 187, bolgár kisebbség választására 182, az ukránra 97, a szlovénra pedig 48.
A kisebbségi választásra a jelölteknek nem kellett ajánlószelvényeket gyűjteniük.
Az augusztus 9-i határidőig 1.255 településen tűztek ki cigány kisebbségi választást, 422-n németet, 126-on horvátot, 126-on szlovákot, 76-on ruszint, 72-n románt, 49-en lengyelt, 48-on szerbet, 41-en bolgárt, 39-en örményt, 37-en görögöt, 23-on ukránt és 13 településen szlovént.